A lányok már nem suholnak

Holec Ilona várja a locsolkodóka A szerző felvételeSokan közülük Zoboraljára, valamelyik – völgyben megbúvó – kis faluba menekültek, nem sejtve, hogy az itt élők közt töltve az ünnepnapokat a húsvét valódi misztériumát tapasztalhatják meg.

Alsóbodokon már vasárnap reggel különös mozgolódás támadt, s akinek még volt, felöltötte hagyományos ünnepi öltözékét. Az asszonyok fekete hajkötős ruhát viseltek, és a különös gonddal készült tótkontyra vagy magyarkontyra fejkendőt kötöttek. Sajnos, a mutatós süsű, a csúcsos fejkötő már kiment a divatból, mivel tisztítása különös odafigyelést igényelt. Az alsóbodokiak, geszteiek közül néhányan előző este Pogrányban voltak feltámadási misén, a többiek vasárnap reggel indultak el a bodoki feltámadási körmenetre. A falu keresztjéig vonultak a fúvószenekar és a bámészkodók kíséretében. Hivatalosan is kezdetét vette a húsvétvasárnap.

Ekkor már főtt a húsleves, puhult a sonka, a pincékben a disznótoros mellett hűlt a jóféle kocsonya. E napon érkeztek az alsóbodoki portákra az értékesebb locsolók: keresztgyerekek, komák, fiútestvérek. „A vasárnap sokkal meghittebb, mint a húsvéthétfő, amikor inkább a kedves szomszédok, jó ismerősök kerülnek beljebb. A vasárnap családias hangulatú. Olyankor egyedül is jönnek a legények, húsvéthétfőn már csapatba verődve, hangoskodva járják a lányos házakat. Hozzám is eljött a testvérem férje és a testvérem lányának a férje. Ilyenkor jut idő arra, hogy meghallgassuk egymást” – mesélte Holec Ilona, a helyi szokások kiváló ismerője. Közben sonkát, kolbászt rakott elénk az asztalra. Süteményt is sütött, bár jól tudja, a férfiak inkább a hagyományos túróslepényt, mákos- és dióskalácsot várják el a jó gazdasszonytól, és nem vetik meg a bodoki bort sem.

Lauro Klára az alvégen lakik. „Az én készülődésem már csak annyiból áll, hogy tisztogatom a sublót tetején a szentek szobrait, virágokkal díszítem a házat. Idén nagy meglepetésemre Mátyusföldről is érkeztek vendégeim. Elhunyt testvérem fia és annak unokája jött meglátogatni engem. A nyolcéves legénykével, aki már nem ismerhette dédnagyanyját, még sose találkoztam! Nekem idén ez volt az igazi ünnep, hogy időt tudtak rám szakítani” – kísér ki a kertbe botjára támaszkodva Klári néni.

A húsvéthétfő más hangulatban találta az egyébként csendes falut, a legénycsapatok egymással versengve indultak útra. „Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam....”, „Van e háznak rózsabokra, nyúljék élte jobb napokra...” – kiabálták be harsányan a kerítésen, s záporozott a víz a kaput nyitókra. A pironkodó édesanyáknak már illatos rózsavíz járt.

A lányoknak e napon illett a kakasokkal kelni, hogy egész szakajtónyi hímes tojással várják a locsolókat. A tizenötéves Tímea már elleste a nagymamájától, hogyan kell kilencpusztás, kácsafarkas, tökmagos, keszkenyőcskés, keresztes mintájú bodoki tojást hímezni. Szerencsés, mert mindezt dédnagyanyja hímzőjével gyakorolhatja. A leginkább várt locsolónak a hímes tojás különös gonddal készült.

„Én kis kertészlegény vagyok, virágokat locsolgatok..., de elfelejtettem, hogy van tovább. Ugye, azért kapok csokoládét?” – néz farkasszemet a ház asszonyával a karon ülő, csokornyakkendős locsoló, akinek kudarcba fulladt az első önálló fellépése. Hímes tojás helyett csokis meglepetéstojást kap és pénzt. A faluban nem titkolják, hogy a főtt tojás, amit korábban a fiúk örömmel fogadtak, olykor hazáig el is fogyasztottak, már nem kelendő. A hímzést kifújt tojásra „rakják”, és inkább csokinyúllal és egyéb nyalánkságokkal traktálják a kisebb-nagyobb öntözködőket. A bámészkodók csodálkoztak, hogy az ország északi részein és Mátyusföldön is honos virgácsot, subrát, más néven fonott vesszőt egy legény kezében sem láttak. „Itt is divat volt a suholás, vesszőzés. Ám ez a lányok dolga volt, amikor a húsvéthétfőt követő kedden visszamentek az őket előző napon megöntőző legényekhez, hogy visszasuholják őket. Tojást is kaptak érte. Ma már minálunk ez nem szokás!” – magyarázta Holec Ilona.

Alsóbodokon a gyerekek szülei hétfő reggelre még nem rejtik el „nyusziként” a fűbe a tojásokat holmi apró fészkekbe. Pedig idén számos hazai és külföldi gyereklapban ezt a szokást már-már hagyományként tüntették fel. Zoboralján nincs szükség efféle különleges „pótmeglepetésekre”. Szerencsére a zöld, barna és piros kapuval díszített portákon a mai napig magyar nyelven szólnak a húsvéti mondókák. Az itt élők számára az is fontos, hogy az év legszebb ünnepében megemlékezzenek elődeikről. Az idei húsvétot mókázva, szeretteik körében, hitükben erősödve, a tavaszi újjászületés reményében töltötték.