A katalán főváros Európa egyik legélhetőbb helye

Barcelona jelképe a befejezetlen katedrálisA szerző felvételeKatalónia története ezeréves, az ország az ibériaiai, a kelta és a görög gyarmatok összevonásával keletkezett. A 12. században az arabok és a vizigótok is megjelentek Barcelona környékén, jelenlétüket az óváros épületei őrzik. Az izgalmas, eklektikus építészet mellett az árucsere-forgalom is virágzott, a kikötőből a világ minden tájára indultak kereskedőhajók. Katalónia „legalizálásának” dátuma 1714, amikor V. Fülöp király került a spanyol trónra. A katalánok tulajdonképpen azóta folytatnak csendes harcot jogaikért. A fordulópont 1979-ben következett be, amikor a spanyol parlament jóváhagyta a katalán autonómiát, és megalakult a katalán parlament.

Brüsszel nem ismeri el

Barcelona tehát főváros, egy olyan autonóm köztársaság fővárosa, amelyet Brüsszel ugyan nem ismer el, ám az optimisták szerint csak hónapok kérdése, hogy az európai uniós dokumentumokat katalán nyelvre is lefordítsák.

Ernest Benac, a katalán parlament elnöke az optimisták közé tartozik. Szerinte az autonóm köztáraság sohasem volt olyan közel a teljes önállóság kivívásához, mint most.

A katalánok Európában többen vannak, mint a dánok, a finnek vagy az észtek, a helyzetet azonban némiképp nehezíti, hogy maguk a bareclonai honatyák sem egyeztek még meg az önálló alkotmány szövegében. „Már csak néhány apró változtatásról folynak az egyeztetések, és ha minden a tervek szerint halad, a képviselők 90 százaléka megszavazza az alkotmányjavaslatot. Az új alaptörvény legnagyobb vívmánya, hogy legalizálja a fiskális reformot, azaz a helyi adófizetők nem Madridnak, hanem a katalán államnak adóznának, és az így befolyt pénzt helyben költhetnénk el” – magyarázza Benac. „Ehhez elengedhetetlen a jogi reform, a madridi parlamentnek jóvá kell hagynia az adók újfajta elosztását. A madridi képviselők jelenleg nem ellenségesek velünk szemben, ami persze nem azt jelenti, hogy barátságosak” – állítja a katalán parlament elnöke, hozzátéve, hogy esetükben Európa második legrégebbi parlamenti demokráciájáról van szó, egyedül a brit parlamentarizmus datálódik előbbre, mint a katalán. Az autonóm köztársaság lakosai közül 6 millió 200 ezren vallják magukat katalánnak, Valenciában és Andorrában azonban további ötmillió ember beszéli a nyelvet. Egy 11 milliós közösséget pedig mindenképp illik komolyan venni.

Újra kell éleszteni az ősi nyelvet

A nyelvi identitást az is erősítette, hogy a Franco-rezsim alatt a katalán nyelv be volt tiltva, azaz forradalmárnak számított, aki használta. Nemcsak az iskolákat zárták be és a lapokat szüntették meg, az utcán is tilos volt katalánul beszélni. Aki megszegte a törvényt, például illegálisan tanított katalán nyelvet, azt kíméletlenül bebörtönözték. A „kiiktatott” pedagógusok helyére északról telepítettek spanyolokat, így lassanként mindenütt csak spanyolul lehetett művelődni. „Felnőtt két generáció, számukra a katalán szinte idegen nyelv, ráadásul Katalónia lakosainak ötven százaléka nem itt született. Ezért újra kell éleszteni az ősi nyelvet, amelyet majdnem elsöpört egy politikai rezsim” – magyarázza a katalán parlament elnöke, illetve annak tolmácsa. Az angol helyett ugyanis arrafelé a franciát tanítják kötelező idegen nyelvként, a globalizáció pedig még nem eredményezte azt, hogy divatba jöjjön Erzsébet királynő és George Bush nyelve.

Az autonóm köztársaság Spanyolország területének hat százalékát teszi csak ki, ám a lakosság aránya már ötven százalék, a nemzeti összterméknek pedig húsz százalékát termelik Katalóniában, elsősorban Barcelona környékén.

Az új alaptörvény tervezete mindezt figyelembe veszi, és ha a javaslatra Madrid is rábólint, az autonómia olyannyira megerősödhet, hogy már-már önálló államról beszélhetünk.

Gaudí remek „reklámfigura”

„A mi helyzetünk némiképp különbözik a baszkokétól, mivel katalánul lényegesen többen beszélnek, mint baszkul. Irigyeljük viszont a baszkok tárgyalókészségét, és mindazt, amit sikerült elérniük. Nemcsak önálló kormányuk és parlamentjük van, hanem önálló rendőrségük is, és maguk irányíthatják a saját gazdaságukat” – tudtuk meg Jordi Portától, a törvényhozás kulturális bizottságának elnökétől, aki szerint a nemzeti tradíciók ápolásában is van mit tanulniuk a baszkoktól. „Jó lenne, ha a katalán iskolában tanuló gyerekek a szünetekben nem spanyolul beszélgetnének egymással. Mert ez azt jelentené, hogy odahaza sem a spanyol a hivatalos nyelv. Sajnos, gyakran nekik kell a szüleiket megtanítaniuk katalánul” – magyarázta a kulturális bizottság elnöke. Az iskolából kikerülő gyerekek gyakran hanyagolják a katalánt, mivel spanyolul valamennyien könnyebben kommunikálnak környezetükkel. A boltban automatikusan spanyolul szólnak az eladóhoz, az étteremben spanyolul rendelnek, mert nem feltételezik, hogy a pincér tud katalánul. A mindennapi kommunikáció nyelve tehát még mindig nem a katalán, bár a feliratok mindenütt kétnyelvűek, beleértve a múzeumokat és turisztikai látványosságokat is. Az utóbbi években igyekeznek a külföldi turistákkal is tudatni, hogy a katalán köztársaságban vannak. Antoni Gaudíról is mindenki tudja már, hogy katalán volt, a Gaudí-kultuszt igyekeznek felhasználni a nemzeti önazonosság erősítésére. Aki ismeri az építészzseni életrajzát, tudhatja, hogy Gaudí egy időben élénk kapcsolatokat ápolt egy katalán nacionalista párttal, olyannyira, hogy fegyvert fogni is kész volt a spanyolok ellen. Ezt a tényt manapság az elnyomás által generált hazafias érzelmek túltengésével igyekeznek magyarázni. Gaudí mindenesetre remek „reklámfigura”, talán a világ összes építésze közül ő gyakorolja a legnagyobb hatást az egyszerű mezei turistákra. Az általa tervezett két barcelonai lakóház, a Casa Battlo és a Casa Mila évente több millió turistát vonz a városba. És akkor még nem is említettük Barcelona jelképét, a Sagrada Familiát, a hatalmas és bizarr befejezetlen templomot, amely talán az idők végezetéig épülni fog. Vagy a lenyűgöző Güell Parkot, amely eredetileg szórakoztató- és hangversenyközpontnak épült, ám szintén félbe maradt. A festők közül Joan Miró és Salvador Dalí tartozik a katalán kultúra nagykövetei közé, az operarajongók pedig Montserrat Caballéról és Jaume Aragallról tudják, hogy bár spanyol állampolgárok, korántsem spanyol gyökerűek.

Városi és regionális médiaszíntér

A kultúrához az újságolvasás is hozzátartozik, és a katalánoknak irigylésre méltó lehetőségeik vannak anyanyelvükön tájékozódni ország-világ eseményeiről. Az El Periodico című 80 oldalas napilapot például egy az egyben lefordítják számukra, a spanyol és katalán kiadás egyaránt kapható a standokon. Az El Punt és az Avui című napilapok katalánul íródnak, a három lapból összesen napi 400 ezer példány fogy. A felmérések szerint a katalánok több újságot olvasnak, mint a spanyolok, és intenzívebben érdeklődnek a politikai események iránt. A két nemzeti tévécsatorna az adásidő 26 százalékában sugároz katalán nyelvű műsorokat, hasonló az arány a közszolgálati rádiók esetében is, a kereskedelmi csatornák pedig rég rájöttek, hogy kifizetődő dolog katalánul is szólni a fogyasztókhoz. A spanyol adók szintén beiktattak heti néhány órás katalán adást, és aki így tett, annak nézettsége-hallgatottsága érezhetően nőtt. Ezt már Joan M. Corbella, a barcelonai egyetem médiakutatója állítja, hozzátéve, hogy a városi és regionális médiaszíntér még gazdagabb és színesebb, mint az országos, a helyi hirdetők ugyanis szívesen reklámozzák termékeiket a helyi médiában, így több lapot és tévét is eltartanak. A nemzeti érzelmek persze itt is szerepet játszanak, a katalán vállalkozók szívesen áldoznak saját ősi kultúrájuk támogatására.

Barcelonában lépten-nyomon szembesülhetünk az ezeréves kultúrával, bár ez a világ legnagyobb „tervezett városa”. A középkori városmag köré a 17. században egységes utca és közműhálózat épült, az átgondolt közlekedéstervezés jótékony hatása pedig a mai napig megmutatkozik, az autókat például nem kellett kitiltani a belvárosból. A nagy rendezvények városformáló hatása sem elhanyagolható. Barcelonában kétszer rendeztek világkiállítást (1888, 1929), melyek nemcsak gazdasági előnnyel jártak, hanem a katalán kultúra fejlesztésének is nagy lendületet adtak. Az 1992-es nyári olimpia pedig az akadálymentesítést, a liftekkel ellátott metróközlekedés fejlesztését és az új létesítmények építését gyorsította fel.

Ma ez a város Európa egyik legélhetőbb helye. És ha minden jól megy, egyszer hivatalosan is Katalónia fővárosa lehet.

(A katalániai út megszervezéséért és finanszírozásáért köszönet illeti a kisebbségi napilapok MIDAS nevű európai szervezetét.)