A hazai az igazi – Böllérfesztivál Búcson

Öt ország több mint kéttucatnyi csapatá- nak részvételével szom- baton reggel 7 órakor kezdődik a Vintop Karkó területén a második Böllérfesztivál.Búcs„Kerestük az újdonságot, ami a gyerekek, a felnőttek és az idősek számára is érdekes lehet, mindamellett hozzátartozik a falusi hagyományokhoz – mond

Öt ország több mint kéttucatnyi csapatá- nak részvételével szom- baton reggel 7 órakor kezdődik a Vintop Karkó területén a második Böllérfesztivál.

Búcs

„Kerestük az újdonságot, ami a gyerekek, a felnőttek és az idősek számára is érdekes lehet, mindamellett hozzátartozik a falusi hagyományokhoz – mondta Puskás Attila főszervező, a Stella Castrum nonprofit szervezet ügyvezetője. – A gyerekeknek azért, mert otthon már nem látnak ilyet, a felnőtteknek, az idősebbeknek pedig nosztalgiázásra nyújt lehetőséget. Magyarországon komolyabb hagyományuk van a böllérfesztiváloknak, mi is több rendezvényen vettünk részt, ami egyrészt a tapasztalatszerzés, másrészt a kapcsolatépítés szempontjából nagyon fontos. Ezeknek a baráti kapcsolatoknak is köszönhető, hogy magyarországi, csehországi, erdélyi és vajdasági csoportokat is meg tudtunk szólítani.” A látogatók különböző országokból, régiókból, tájegységekből érkező böllérek munkáját követhetik figyelemmel a vágástól a pörzsölésen át a darabolásig, feldolgozásig, elleshetik a disznótoros ételek elkészítésének fortélyait, és természetesen megkóstolhatják a finomabbnál finomabb fogásokat. A jó ételekhez persze jóféle pálinka és bor is dukál, erről sem feledkeztek meg a szervezők (érdemes időben érkezni, mert az első 3000 látogatót egy kupica pálinkával fogadják), a pinceúton pedig egész nap helyi borászok kínálják pincéik legjavát.

A kulináris élvezetek mellett szórakoztató programok is várják a látogatókat, fellép az Alma együttes, Horváth Tamás és Raul, a Silver country zenekar, az RBT, a Golddies, négy taggal lesz itt az Irigy Hónaljmirigy, Bernáth Tamás és Szvrcsek Anita – a nap házigazdái – pedig operettslágereket adnak elő. Kádár Ferkó múltidéző fotószínházában korabeli képek készülnek, a gyerekeket szalmából készült ugrálóvár, számtalan kézműves-foglalkozás, állatsimogató, bohóc várja. A böllércsapatok kiértékelését 16 órakor tartják. A napot utcabál zárja. Érdemes lesz tombolajegyet is vásárolni, a szerencsés nyertes egy Škoda Citigóval térhet haza.

A rendezvényről részletes tájékoztatást a www.prasafest.sk honlapon találnak az érdeklődők. (PR, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?