A Lévai, az Érsekújvári és a Nagykürtösi járás együttesen szorgalmazza a tervezett Pozsony–Kassa déli gyorsforgalmi út régiójukat érintő szakaszainak mielőbbi megépítését.
A gyorsforgalmi útért
Erről Zachar Pál, a Lévai Járási Hivatal elöljárója tájékoztatta lapunkat. Ennek érdekében a múlt héten a közlekedési minisztériumban tárgyaltak a tervekről és a megvalósítás módjáról. A Dunaszerdahely–Érsekújvár, továbbá a Deménd–Felsőszemeréd szakasz a tárca kiemelt fontosságú fejlesztési tervei közt szerepel, s konkrét tervek születtek a Léva–Hontnémeti bekötőút megépítésére is. A költségeket nagyrészt az állam fedezné, de egyes tervváltozatok magáncégek, kereskedelmi vállalatok bevonásával is számolnak. „Minden a pénz függvénye, konkrét időpontokat és összegeket egyelőre nem tudok mondani, az útépítésben 5-10 éves távlatokban gondolkodnak” – tette hozzá az elöljáró. Az biztos, hogy fontossági sorrendben elő-ször a már elkezdett autópályák építését fejezik be, s a Lévai járás úthálózata Garamszentbenedeknél csatlakozhat majd a Nyitra-Zólyom közti új szakaszra. Az egyes tervváltozatok megvitatásakor a Lévai járás véleménye nem mindig egyezett a szaktárcáéval, például a járás bizonyos szempontból paradox helyzetben van, mert tőkeerős, befektetni vágyó cégek letelepedéséhez a régióban kész infrastruktúra kellene, viszont ennek kiépítéséhez éppen az ilyen cégek pénzére lenne szükség.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.