A gömöri Ikarosz nyughelye

Az egykor híres fazekas falu temetőjének szélén, a keleti oldalon van a gömöri Ikarosz, Dúdor István nyughelye.

Deresk (Držkovce)

Rálátni onnan a szülőházára, a műteremre. Huszonkilenc éve, alig harmincnyolc évesen távozott. Azóta ecsetvonásnyit halkabbak a színek errefelé.

Az a híres fazekas falu

Deresk első írásos említése közvetlen a tatárjárás utáni időkből, 1243-ból való, feltételezhető, hogy a falu már korábban is létezett, erdőőrök, határvédők lakhelye lehetett a korai megyerendszer kialakulása idején. Fontos észak-déli kereskedelmi útvonalon fekszik, amely a Garam felső folyását kötötte össze a Sajó völgyével. Temploma, amely a temetődombon áll, gótikus alapítású, egykor Szent Mihály arkangyalnak szentelték, írásos emléke 1352-ből maradt fenn. Néhány évtizeddel ezelőtt a templom külső falán még halványan és töredékesen azonosítható volt egy szent alakja, mára már sajnos teljesen eltűnt a falfestmény. A templom gótikus voltára sem utal sok látható nyom, a többszöri átalakítások miatt már csak sejthetőek Árpád-kori alapításának jegyei. Ebben a templomban keresztelték a falu leghíresebb szülöttét, Dúdor István festőművészt is. A falu lakosságának igen nagy része a 19. század elejétől szinte a 20. század közepéig a fazekasmesterséget űzte. A Túroc-patak völgyében úgynevezett míjelő bányászással kiváló minőségű fehér agyagot termeltek ki a fazekasság céljára. Az itt készült tűzálló kerámia a Magyar Alföld egész területére eljutott, és természetesen Gömör-Kishont területén, a vele szomszédos vármegyékben is ismert volt. Ma már nincs egyetlen fazekas sem Deresken. A hagyomány kihalt.

Lázadó és humanista

Rövid élet adatott neki. Dúdor István 1949. november 11-én született Deresken, és 1987. június 23-án hunyt el tragikusan Tornalján, abban a városban, ahonnan világ- és országjáró útjaira indult. Ipari tanuló volt, villanyszerelőként végzett, de a benne lakó őserő, tehetség Prágáig vitte, hogy festészetet és grafikát tanulhasson. Különleges ember volt. Benne volt az örök lázadó és a végtelen humánum. Bacskai Bélától, a dereski plébános testvéröccsétől, és a losonci polihisztortól, Szabó Gyulától tanult festészetet, majd a prágai Képzőművészeti Egyetemre járt, ahol František Jiroudek professzornál végzett. Érettségije sem volt, mégis felvette a mester az akadémiára, látva a rendkívüli tehetségét. Tájképfestészete a legszebb nagybányai hagyományok gömöri kiteljesedése, figurális festészete pedig misztikus, prófétai látomásokkal teli, izgató és égető képi világ, nem hagyja békén nézőjét, állandó visszatérésre hívja. Ennek a bohém, elesett férfinak a sírja Deresk egyik emlékhelye. Halála után nem sokkal a családja és barátai, Bettes István költő kezdeményezésére és Gaál Lajos geológus, valamint Juhász István agrárvállalkozó segítségével a kihunyt gömöri vulkánok kövéből, andezitből állítottak neki emléket. Azon bronzból kiöntve a festő neve saját kézírása mintájára, és a – temetőben szokatlan – sírfelirattal: „élni kell”! A felirat élni biztat, a novemberi idő mégis csendesedésre int. A sír mellől a Vashegy és a Királyhegy novemberben már gyakran havas csúcsai látszanak, előttük a Murányi-fennsík csipkés vonulata, kelet felé meg a Gömör-Tornai Karszt gömbölyded mészkőtömbjei térdepelnek a felhők elé. A temető kerítésénél az a három makacs fenyő, amelyet olyan sokszor megörökített Dúdor István. A falu csendes, a kémények füstje olykor a temetőig elszáll. Ahol a különleges felirat alatt a földre zuhant gömöri Ikarosz porlad, immár huszonkilenc éve. Életműve befejezetlen, mégis egész, ezerfelé szétszóródva, mégis komplex. Mint az igazi nagyoké.