A gazdaság ugyan fejlődött, de...

Több szempontból és szemszögből lehet értékelni a kormány munkáját az elmúlt egy évben.

Több szempontból és szemszögből lehet értékelni a kormány munkáját az elmúlt egy évben. Nem kizárt, hogy a kormánytagok a következő napokban sorra tartanak majd sajtótájékoztatókat, ahol kiemelkedőnek minősítik munkájukat, s el kell ismerni, hogy egyes statisztikai mutatók alapján az elégedett- ségük megalapozott. Kor- mányzásuk viszont távolról sem volt felhőtlen.

Szlovákia gazdasága tartós növekedési pályára állt. A gazdaság évente több mint három százalékkal bővül, a munkanélküliek aránya mélyen 9 százalék alá bukott, az országos átlagbér tavaly átlépte a 900 eurót. Ennek dacára az egyes miniszterek munkájával nem mindenki elégedett.

Földművelésügyi tárca

A földművelésügyi tárcánál az elmúlt egy évben ugyan nem voltak akkora botrányok, mint az előző miniszter, Ľubomír Jahnátek vezetése alatt, a szakmai szervezetek azonban továbbra sem dicsérik a minisztériumot. A legkirívóbb problémák a tárca alá tartozó Agrárkifizető Ügynökséget (PPA) érintették. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói az elmúlt hónapban 6 ezer eurós kenőpénz átvételénél tartóztatták le az ügynökség közvetlen támogatásokat kifizető részlegének az alkalmazottját. Az ügynökségnél az Állami Számvevőszék (NKÚ) is végzett ellenőrzést, és számos hiányosságot talált. „Nagyon sok a mulasztás, egyes esetekben egészen hihetetlenek” – nyilatkozta az NKÚ elnöke, Karol Mitrík. A PPA egyéb botrányoktól sem volt mentes. Tavaly októberben tájékoztattunk arról, hogy az ügynökség igazgatóhelyettese egy dunaszerdahelyi kidobófiú, Cseh Marián lett, akinek a szakmai rátermettsége megkérdőjelezhető. Elvégezte ugyan a közgazdasági egyetemet, ám 2013 és 2016 között munkanélküli volt, tavaly két hónapig pedig egy biztonsági cégnél dolgozott. Cseh Marián végül személyes okokra hivatkozva lemondott posztjáról. Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter lapunknak korábban elmondta, az a víziója, hogy a szlovákiai vidék fenn tudjon maradni, a gazdák azonban nem leplezik az elégedetlenségüket. „A mezőgazdasági ágazattal kapcsolatosan nem tudok különösebb pozitívumot kiemelni az eltelt egy évből. Ami meghatározza a gazdák életét és tevékenységét, az a pénz. Sajnos sok agrártermelő még mindig nem kapta meg a tavalyi évről a támogatást. A válasz az illetékesektől erre a kérdésre az, hogy június 30-ig van idő a támogatások kifizetésére. Viszont a gazdáknak nap mint nap kell a pénz a termés megalapozására, a növényvédelemre, egyéb befektetésekre. Pozitívumként megemlíteném, hogy a benyújtott pályázatokat konkrét kritériumok alapján fogják elbírálni, megszüntetve az eddigi bírálóbizottságot. De lehet, hogy ez a lépés későn jön, ugyanis a pénzek nagy részét már elosztották, csupán néhány kisebb tervezet vár elbírálásra, elsősorban a speciálisnövény-termesztésre, valamint az állattenyésztésre vonatkozólag” – mondta lapunknak Polóni Péter, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnökhelyettese.

Közlekedési minisztérium

Érsek Árpád a kormány megalakulása után a közlekedési tárca államtitkára volt, majd miután a Sieť kilépett a kormányból, s tárcáját megkapta a Híd, Roman Brecely helyére lépett ősszel, így ha lett is volna szándéka és szabad keze, nem volt ideje radikális változások elfogadására. A magyar közösség számára legfontosabb, hogy elérte, a vasútállomások egy részén kihelyezik a kétnyelvű táblákat. Beindította a közlekedési információkat tartalmazó odoprave.info honlapot; s visszaállította a Pozsony–Kassa vonalra a veszteséges InterCity-járatokat. Ez utóbbi nem az ő, hanem Andrej Danko kezdeményezése volt, Érsek ezen a téren csupán kivitelezte az SNS elnökének kívánságát. Legfontosabb célkitűzése azon sztrádaszakaszok és gyorsforgalmi utak kiépítése, melyek az elmúlt években háttérbe szorultak, különös tekintettel a magyarok lakta vidékre. Ezen a téren viszont nincs nagy mozgástere, ugyanis a közlekedési projektekre elkülönített uniós támogatás jelentős része már le van foglalva, az állami költségvetésben sincs jelentős összeg az úthálózat fejlesztésére. Fontosnak tartja a pozsonyi körgyűrű, illetve az R7-es gyorsforgalmi út már épülő szakaszainak befejezését – a tender győztesével Érsek írta alá a szerződést – , ám ezt a projektet elődjeitől örökölte meg ugyanúgy, mint az elektronikus sztrádamatricák rendszerét, mely még most sem működik százszázalékosan.

Gazdasági tárca

Peter Žiga tapasztalt politikusként nagy eséllyel pályázott arra, hogy hasznos és aktív gazdasági miniszter legyen, egy év elteltével viszont a Fico kormány egyik legpasszívabb tárcavezetője. Neve az utóbbi hetekben került ismét előtérbe, az energiaárak körüli botrány kipattanása után. Arról, hogy az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) által elfogadott új díjszabályok jelentősen megemelik az ország egyes régióiban az energiaárakat, elsősorban neki kellett volna tudnia, a hivatal ugyanis a gazdasági tárca alá tartozik. A hosszasan tartó huzavona után, amikor a kormányfő egy nap azt állította, tépjék szét a számlákat, másnap az ÚRSO bejelentette, fizessék ki, végül közölték, az eredeti, drágulás előtti árak maradnak érvényben, s módosítják az árszabályozási törvényt. A legfontosabb változás az lesz, hogy a gazdasági tárca visszakapja beleszólási jogát a hivatal energiaárakkal kapcsolatos döntéseibe. A gazdasági minisztérium a gáz-, az áram- és a hőszolgáltatás, a környezetvédelmi tárca pedig a vízszolgáltatás díjszabását véleményezheti. Ez a módosítás sem Žiga érdeme, inkább korábbi tétlenségének eredménye.

Szociális eredmények

Az ország viszonylag gyors gazdasági növekedésének eredményeképpen csökken a munkanélküliség, ami jól jön Ján Richter (Smer) szociális ügyi miniszternek: havonta egyszer eldicsekedhet a csökkenő számokkal. A tartós munkanélküliség azonban korántsem csökken a kívánt ütemben, ami azt mutatja, hogy hiányoznak a foglalkoztatáspolitikai intézkedések.

A tárcának volt néhány pozitív intézkedése is az első évben: megváltoztatta a nyugdíjak valorizációjának módszerét, ennek köszönhetően a járadékok 8,2 euróval emelkedtek néhány cent helyett. A rendszer stabilitása érdekében meghagyták az emelkedő nyugdíjkorhatárt, és Ivan Švejna államtitkár elérte azt is, hogy javuljon a második pillérből származó járadék kifizetésének a módszere.

A tárca nevéhez fűződő egyik legnagyobb botrány a Čistý deň reszocializációs központtal kapcsolatos, ahol a gyanú szerint szexuálisan zaklatták a fiatalkorúakat.

Környezetvédelmi tárca

Solymos László, a Híd környezetvédelmi minisztere összességében jól látta el feladatait a tárca élén. Peter Žiga után a hazai viszonyokhoz képest egy aránylag jól működő tárcát örökölt meg, bár a Smer minisztere azért egy aknát hagyott utódjának, a vajkai komp körüli botrány formájában. A komp üzemeltetésére kiírt tender túlárazott volt, s a gyanú szerint a győztes cégre, már meglevő konkrét komp paramétereire írták ki a pályázatot. Solymos kinevezése után ígéretet tett, hogy mielőbb orvosolja a problémát, a komp üzemeltetésére szóló új versenypályázatot azonban csak idén februárban írták ki. A Vízépítő Vállalat ugyanolyan összegben határozta meg az költségeket, mint amelyek a vitatott, eredeti tenderben szerepeltek.

Solymos miniszteri funkciójának első évében nem lógott ki a sorból, fölöslegesen nem akarta magára terelni a figyelmet, olyan témakörökkel foglalkozott, amelyeket egyszerű kommunikálni a közvélemény felé. Ilyen volt például a biológiailag lebomló hulladék szeparálása, melyet idén januártól szelektálhat a lakosság új barna konténerekbe; a klímaváltozást megakadályozó egyezmény, az úgynevezett Párizsi szerződés ratifikálása; illetve a hulladéktörvény módosítása, melynek értelmében 2019-től tilos az üzletekben ingyen adni a nejlontáskákat.

Pénzügyi tárca

A kormány egyik botránymentes minisztériuma volt a pénzügyi tárca. Peter Kažimír tárcavezető csak ott folytatta a munkát, ahol a választások előtt abbahagyta, hiszen a tárcát ő vezette az előző négy évben is. Szemére vethető azonban, hogy a kormányprogram több, a vállalkozói környezetet javító intézkedést is tartalmaz, de ezeket a pénzügyi tárca csak vonakodva vezeti be. Az előző Fico-kormány alatt a kft.-kre kivetett minimáladót például csak 2018-tól törölte el a kormány. Peter Kažimír miniszternek felróják azt is, hogy nem használja ki megfelelően a gazdasági fejlődés adta lehetőségeket, és nem csökkenti elég gyorsan a költségvetési hiányt, illetve az államadósságot. Erre az évre 1,29 százalékos hiányt tervezett a pénzügyminiszter, jövőre 0,44%-ot, 2019-re pedig 0,16%-ot, vagyis kiegyensúlyozott költségvetése csak 2020-ban lehet legkorábban Szlovákiának. A bruttó államháztartási hiány is csak 2019-re csökken a GDP 50 százaléka alá.

Kormányfőhelyettes

Peter Pellegrininek a nagyberuházásokért felelős miniszterelnök-helyettesi poszton nem volt könnyű dolga az elmúlt évben, hiszen egy olyan kabátba kellett belebújnia, amit még Ľubomír Vážnýra, a Szociális Biztosító jelenlegi vezetőjére szabtak. Ráadásul az előd nem végezte jól a munkáját, Vážny elképesztő passzivitását így nem volt túl nehéz túlszárnyalnia. Kifejezetten pozitív lépés részéről, hogy az európai pénzalapok körüli korrupció felszámolását tűzte zászlajára, és ebbe a korrupcióellenes civilszervezeteket is bevonta – vagy legalábbis meghallgatta tanácsaikat. (sus, dem, lpj, fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?