A felzárkózás reményében

Léva/Zselíz. Az ezredfordulón kevesen gondolták volna, hogy a két szomszédvár csapata 2006-ban a területi bajnokságban méri össze tudását. Holnap délelőtt a két, egykor szebb napokat megélt együttes előadásában Léván régiórangadót láthatnak a futballkedvelők.

Léva/Zselíz. Az ezredfordulón kevesen gondolták volna, hogy a két szomszédvár csapata 2006-ban a területi bajnokságban méri össze tudását. Holnap délelőtt a két, egykor szebb napokat megélt együttes előadásában Léván régiórangadót láthatnak a futballkedvelők. A legutóbbi bajnoki évfolyamban kényszerpihenőt tartott hazaiak erejéből a nyitányon csupán döntetlenre futotta az óbarsiak otthonában. A tavasszal még V. ligás zselíziek pedig egygólos vereséggel távoztak a zsembériek pályájáról. „Csikócsapatunk vasárnap nem tudta megismételni azt a teljesítményt, melyet az előkészületi meccseken a felsőbb osztályban játszó kollektívák ellen nyújtott. Óbarson a második félidőt emberhátrányban játszottuk le, mivel Meňhartot kiállította a játékvezető. Ő természetesen holnap is hiányozni fog az együttesből. Ugyancsak nélkülöznünk kell a sérüléssel bajlódó Plevát is. Jó hírnek számít, hogy a minap leigazoltuk a tolmácsiak kapustehetségét, Köpkét. Nem titkolom, komoly csatárgondokkal küzdünk. Természetesen hazai pályán győzni szeretnénk, szerintem jobb erőnlétünk sokat nyom majd a latban az eredmény alakulásánal” – latolgatta az esélyeket Gubík László, a házigazdák másodedzője. Štuller István, a zselíziek trénere sem volt elégedett védencei legutóbbi produkciójával. „Három ziccert puskáztak el a mieink, mindhárom esetben egyedül tört játékosunk az ellenfél kapujára. Számunkra a vasárnapi összecsapás presztízsmeccs lesz a javából, melyre nagy elszántsággal készültünk fel. Az edzéseken elsősorban a támadások befejezését gyakoroltuk. Sérültünk, eltiltás miatt szünetelő futballistánk nincs, a legerősebb összeállításban mutatkozunk be riválisunk pályáján, ahová reményeink szerint szurkolóink is elkísérnek bennünket. Lévára három pontért utazunk” – fogalmazta meg a vendégek célkitűzését derűlátó szakvezetőjük. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?