A fafaragás szerelmese

Ulman István fafaragó vár-hosszúréti birodalmában, műhelyében vezetett körbe bennünket, ahol csodás szob-rok, kopjafák, dísztárgyak, mindenféle fafaragások ké-szülnek. Ulman Istvánt Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.

Várhosszúrét

Otthonában fogadott bennünket, később a néhány utcával arrébb található, a helyiek által csak faragott kocsmaként emlegetett fogadót mutatta meg, ami szintén az ő, illetve az ugyancsak Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Gömöri Kézművesek Társulása tagjainak keze munkáját dicséri. Látogatásunk utolsó állomása a szomszédos faluban található műhely, ahol üzlettársa és jó barátja, Baffy Lajos fogadott minket. Ez az a műhely, ahol nem pusztán kültéri faépítmények és egyszerű bútorok, hanem olyan nevezetes alkotások is születtek, mint a várhosszúréti katonasír kopjafái, a füleki református templom beltéri elemei vagy éppen a gombaszögi tábor fakapuja.

Hogyan kezdődött ez a szerelem?

Beleszülettem a népi kultúrába. Már gyerekkoromban is dolgoztam fával, de igazán csak akkor döbbentem rá arra, hogy ezt kell csinálnom, amikor katonaság után, 1974-ben cseh hegymászó barátaimmal elutaztam Erdélybe. Ott szembesültem azzal, hogy Erdélyhez képest Gömörben már kihalófélben van ez a népi mesterség. Valójában ott határoztam el, hogy felélesztem ezt a gyönyörű szakmát.

Milyen volt a kezdet?

Nehéz. Elsősorban azért, mert csak saját készítésű szerszámaim voltak. Később, a gombaszögi táborokban már komoly szakemberekkel dolgoztunk együtt, egyre több tudás ragadt rám. Olyan mesterekkel dolgoztunk együtt, mint Kuchta János, Szöllős Sándor vagy a kassai származású Haščák József. Nagyon szép évek voltak.

Mikor jött és mi volt az első komoly megrendelése?

Az első komolyabb, megrendelésre készült munkámat Löffler Bélának köszönhetem, és máig is hálás vagyok neki érte. Ő kért fel arra, hogy készítsem el a bányászatot bemutató oltár pontos másolatát. Amikor nekiláttam a munkának, tudtam, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Sosem csináltam még ilyet, ezért egyedi, de valójában nagyon egyszerű módszert alkalmaztam. Lépésről lépésre haladtam. A másolat jól sikerült, Béla bácsinak is tetszett. Ma is büszke vagyok erre az alkotásra.

Vannak kedvenc munkái, olyanok, melyekhez személyesen is kötődik?

Számtalan alkotás került ki a kezem közül, nehéz lenne megjelölni a kedvenceket. Persze rengeteg olyan munkám van, amire nagyon büszke vagyok. Ezek közé tartozik például a füleki református templom belseje vagy a szepsi katolikus templom néhány berendezési tárgya, szülőfalum kopjafái, vagy az a négy évszakot bemutató faragás, mely otthonom egyik szobáját díszíti. Egyedi, sajátos motívumokkal dolgozunk, a faragásainkban a gömöri, az erdélyi és a perzsa mintázat ötvözete köszön vissza.

Mindig a művészi fafaragással kereste a kenyerét?

Nem. Baffy Lajos kollégámmal és barátommal 1996 óta dolgozunk együtt. A munka nagy része a fafaragás, továbbá csináltunk már kapukat, emlékműveket, bútorokat, de tetőfelújítást is vállalunk. A munka nem szégyen, és ha úgy hozza a sors, a tetőre is felmegyek, hogy megigazítsam a cserepet. Ha valaki jól, tisztességesen végzi a dolgát, a munka rátalál. Szerencsére nekünk sem kell hirdetni magunkat. Nem keressük a megrendeléseket, megtalálnak a megbízók.

Számos ország városaiban dolgozott, sokféle megbízást kapott, de Várhosszúréthez mindig hű maradt.

Itt születtem, itt érzem jól magam. Itthon vagyok. Jó emberek vesznek körül, és szerencsére itt azt csinálhatom, amihez értek. Három gyerekem van. A lányom Isztambulban találta meg a helyét, egyik fiam Prágában, a másik pedig Pozsonyban, de ő nemsokára hazaköltözik. Persze a másik kettő is hazajár. Én pedig itt, Várhosszúrét, Krasznahorkaváralja és Rozsnyó között élem az életemet. Nem vágyom máshova.