280 csomagot osztott szét a tűzoltó Mikulás (Fotókkal)

Csaknem 300 gyerekhez jutottak el az ajándékcsomagok (Fotó: Zuzana Bobkovičová)
Nagymegyer/Izsap |

Önkéntes tűzoltókkal utazott a Mikulás Izsapra és Nagymegyerre, majd személyre szabott ajándékokat osztott ki a várakozó gyerekeknek.

Több száz csomagot vihettek haza a gyülekező gyermekek, akik ugrándozva, boldogan várták a színes, kivilágított, ünnepi díszbe öltöztetett tűzoltóautót és a mögé erősített szánt. A jóságos Mikulást egy fehér ruhába öltözött angyalka kísérte, és minden helyszínen, melynek állomásait előre közzétették, a neveket felolvasva a Mikuláshoz szólították a gyerekeket, majd átadták az előre bekészített ajándékot. A Mikulás-szán, a tűzoltóautó díszítése, a jelmezek, mind-mind az DHZ Veľký Meder a Ižop, ÖTT Nagymegyer és Izsap önkéntes tűzoltóinak munkái.
 

A szervezés mellett a díszítést is saját maguk készítették (Fotó: Zuzana Bobkovičová)

Már hónapokkal ezelőtt megbeszélték, hogy ki, mit fog hozni magával, mit tud vállalni a közös feladatokból. Megkezdték az autó előkészítését, az utánfutós szán felerősítését, és ha kicsit késve is indultak, minden egyes csomagot kiosztottak, amit terveztek.

Izsapon kezdtünk, ott az Iqus Polgári Társulásnak segítettünk be, majd Nagymegyer több pontján is megálltunk és kiosztottuk a szülők által már előre leadott, a gyerekek nevével ellátott csomagokat. Egy áruházláncnak köszönhetően külön támogatást is kaptunk, amivel plusz 25 darab csomagot állíthattunk össze, benne gyümölcsökkel, banánnal, mandarinnal és mézeskaláccsal. Összesen 280 csomagot osztottunk szét, több gyűjtőponton. Az előre megjelöltek mellett a Kereskedelmi Akadémia ideiglenes kollégiumánál is voltunk, a szlovák óvodában is, valamint a Nagymegyeren tartózkodó ukrán gyermekeket is meglátogattuk. Tudjuk, hogy Ukrajnában később ünneplik a Mikulást, ennek ellenére őket is megajándékoztuk. A csiliznyáradi önkéntes tűzoltóktól kaptuk az ihletet e rendezvény megszervezéséhez. Szeretnénk ezzel egy hagyományt elindítani, remélem, hogy jövőre is ilyen pozitívan állnak majd hozzá az emberek.

– mondja Szajkó Péter, az ÖTT Nagymegyer és Izsap önkéntes tűzoltója.

Helyenként összeálltak egy-egy közös kép erejéig is (Fotó: Zuzana Bobkovičová)

Mivel sok ügyes és kreatív tagunk van, mindent meg tudtunk saját magunk csinálni, az utánfutótól kezdve a díszítésig, a csomagok begyűjtésén és kiosztásán keresztül. Egyetlen egy szülő volt, aki lekéste az állomáson a tűzoltóautót, de felhívott telefonon és a következő helyszínen az ő gyermeke is át tudta venni a Mikulás-csomagot.

– tette hozzá. Összesen 10 önkéntes tűzoltó segítette a Mikulás ünnepség lebonyolítását, akik minden szükséges feladatot magukra vállaltak.

A gyerekek ugráltak örömükben, úgy várták a Mikulást (Fotó: Zuzana Bobkovičová)

Jobb is, hogy Izsapon már korábban elkezdtük az ajándékok kiosztását, mert egy napba sűrítve nem sikerült volna. Izsapon esett az eső, amikor indultunk, de ennek ellenére nagyon jó hangulat volt, esernyővel vártak minket a családok. Másnap délután Nagymegyeren elkerült minket az eső, épp az utolsó csomag kiosztása után  eredt el.

– monda Szajkó Péter, önkéntes tűzoltó. A jövőben is szeretnének részt venni városi rendezvények szervezésében, lebonyolításában és bíznak abban, hogy a gazdasági helyzet ellenére továbbra is támogatja őket a város.

Van jó pár ötletünk hasonló rendezvényekhez, és bízunk benne, hogy Nagymegyer városától továbbra is számíthatunk támogatásra.

– jegyezte meg Szajkó Péter.

A Mikulás-napi önkéntes tűzoltók lelkes csapata (Fotó: Zuzana Bobkovičová)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?