140 ezer eurót csaltak ki a biztosítótól

Pozsony |

<p>A rendőrség elkapta azt a bandát, amely javítási munkákra csaknem 140 ezer eurót zsebelt be a biztosítóktól. A munkákat nem végezték el. A rendőrség három kerületben tartotta a razziát, 13 ember letartóztatott és előzetes fogságba helyezett, két gyanúsított hosszabb ideje külföldön tartózkodik.</p>

A rendőrség szerint a banda vezetője a 39 éves Radovan Š. volt, aki alkatrészeket szerzett be, majd a biztosítóhoz fordult, azzal, hogy az autó balesetet szenvedett. A biztosító emberei is sárosak voltak, ők ugyanis az előre megbeszélt „balesetet” igazolták vissza, így a társaság kifizette a – soha meg nem valósult – javítás költéségét. A rendőrség a csoport alábbi tagjait gyanúsította meg: Radovan Š. és Peter P. (30), Drahomír U. (44), Peter F. (40), Andrej F. (29), Miroslav B. (45), Samuel B. (24), Jozef Š. (52), Marián H. (43), Matúš B. (34), Tomáš G. (40), Jozef P. (52), Ľudovít V. (54), Marek M. (41) és Jaroslav W. (44). Radovan Š. és Peter P., mint a csoport szervezője 10-15 évig terjedő börtönbüntetést kaphat, a csoport többi tagja legalább 5, de akár 12 évre is a börtönbe kerülhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?