A koronavírus-járvány családok ezreinek forgatta fel az életét, látványosan lefaragva a bevételeiket, amit sokan nem épp tisztességes módon igyekeznek pótolni. Az Allianz – Szlovák Biztosító szerint tavaly csaknem az ötödével nőtt a biztosítási csalások összege.
Nő a biztosítási csalások száma
A világjárvány idején soha nem látott szintre ugrott a biztosítási csalások száma és összege Szlovákiában. „Az ellenőreink tavaly 2764 csalást tártak fel, 15 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A csalások összege elérte a 8,5 millió eurót, ami 20 százalékkal több a 2019-ben mértnél” – nyilatkozta lapunknak Jaroslava Zemanová, a legnagyobb hazai biztosítótársaság, az Allianz – Szlovák Biztosító ellenőrzési osztályának a vezetője. A látványos növekedés szerinte a koronavírus-járvány számlájára írható, sok család ugyanis így próbálta meg pótolni a járvány okozta bevételkiesését. „Rengetegen számítottak arra is, hogy a járványügyi megszorítások miatt az ellenőreinknek meg lesz kötve a keze, így nehezebben jönnek majd rá a csalásra” – tette hozzá Zemanová.
Otthoni balesetek
A járvány miatt jóval több időt töltünk otthon, így az sem csoda, hogy a legnagyobb növekedést az élet- és baleset-biztosítással kapcsolatos csalások esetében mérték. Ezek összege 104 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. „Az egyik ügyfelünk egy tehergépkocsiról esett le, megsebesítve a lábát. A négy hónapos betegszabadság után 1600 euróra tartott igényt. Ehhez azonban olvashatatlan dátumokat tartalmazó igazolásokat nyújtott be. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a biztosítást két nappal a balesetét követően kötötte meg velünk, arra számítva, hogy a járvánnyal kapcsolatos káoszban ez elkerüli a figyelmünket” – mondta el Vojtech Kosík, az Allianz speciális tevékenységekre szakosodott csoportjának a vezetője.
Amatőr csalók
Zemanová szerint a járvány miatt jóval kevesebbet utaztunk, így az sem csoda, hogy az utasbiztosítással kapcsolatos csalások összege csaknem 100 százalékkal, az autóbiztosítással összefüggőké pedig majd a tizedével esett vissza. „Az utasbiztosítások esetében is nőtt azonban az olyan amatőr csalások száma, amelyeket szinte azonnal sikerült lefülelnünk, és amelyeknek az elkövetői csak abban bíztak, hogy nem is fogjuk őket ellenőrizni” – állítja Kosík. Hogy a járványügyi megszorítások hatalmas károkat okoztak a vállalkozóknak, az szerinte azon is meglátszott, hogy a vállalkozói biztosításokkal kapcsolatos csalások összege is több mint 40 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Fő a kreativitás
Ami továbbra sem változott, az Zemanová szerint a csalók határtalan kreativitása. Egy érsekújvári ügyfél például a horvátországi földrengés után jelezte, hogy megrepedeztek a családi házának a falai, 7500 eurós kártérítést követelve a biztosítótól. „Az említett időben ugyan tényleg mértek egy rendkívül enyhe rezgést a térségben, ez azonban semmiképp sem járulhatott hozzá a falak megrepedéséhez, ráadásul a Google Street View szolgáltatásának köszönhetően kiderítettük, hogy ugyanezek a repedések már 2012-ben is ott voltak a házon” – mondta el Kosík. Hasonló kreativitásról tett tanúbizonyságot egy autójavító műhely alkalmazottja, aki 7 ezer eurót követelt a biztosítótól a felelősségbiztosításán keresztül, mert szerinte a hibájából lett totálkáros egy személygépkocsi motorja.
„Szerinte a hibás javítást követően a személyautó 750 kilométer megtétele után felmondta a szolgálatot. Az állításai azonban műszaki szempontból nem állták meg a helyüket, és az alaposabb vizsgálat kimutatta azt is, hogy egy olyan taxiról van szó, amely már több mint 300 ezer kilométert tett meg” – tette hozzá Kosík.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.