Viola beköltözött a Big Brother-házba

Budapest. Hosszas válogatási procedúra után eldőlt, ki lesz a Big Brother-házból kizárt Szilvi utódja. Viola tegnap este, élő adásban kezdte meg életét a kamerák között.

Viola, az új lakó Inetraktív-felvételBudapest. Hosszas válogatási procedúra után eldőlt, ki lesz a Big Brother-házból kizárt Szilvi utódja. Viola tegnap este, élő adásban kezdte meg életét a kamerák között.

A magyarországi valóságshow-k történetében az első eset volt, hogy egy játékost a szabályok megsértése miatt kizártak a nézők kegyeiért folytatott versengésből, amikor a Big Brother-szereplő Szilvi kénytelen volt elhagyni a házat. A tv2 közleménye szerint a valóságshow résztvevője a szabályokat megszegve „összeesküvésre buzdította” csapattársait néhány lakótársa ellen.

Az érdi játékos a csatorna szerint már korábban is súlyosan megsértette a Big Brother minden rendező országban azonos játékszabályait, amikor a tiltás ellenére előre megbeszélt jelrendszer segítségével kommunikált barátjával. Szilvi végül a hátsó ajtón, mindenféle ünnepélyesség nélkül hagyta el a házat, ahol nem egészen 7 hetet töltött.

Helyére hosszas válogatási procedúra után Violát választották, aki tegnap este, élő adásban kezdhette meg életét a Big Brother-házban. A 19 éves Viola Budapestről érkezik, jöttéről a házban lakó kilenc játékos nem tudott, így nagy volt a meglepetés. Till Attila szerint a lány „mellbedobással” győzött. Nemcsak Tilla, hanem az elsőként kiesett Timi is hasonlóan vélekedett Violáról. A Big Brotherben az új lakótól várják azt, hogy felpezsdítse a ház életét, bár a lánynak előbb meg kell barátkoznia a bennlakókkal. Erre két hete lesz, hiszen a szabályok értelmében ennyi ideig védettséget élvez, azaz nem lehet őt jelölni. Viola elmondása szerint egyébként szereti a szexet, és ha valamelyik fiú megtetszik neki a lakók közül, akkor „bármi elképzelhető”. (l)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?