A szlovákiai mezőgazdaság egyik jellemzője, hogy a rendszerváltás óta immár több mint egy évtizede nem képes megtalálni a fejlődés helyes irányát. Ez alatt az idő alatt nem sikerült olyan stratégiai koncepciót kidolgozni és elfogadni, melyet évek múltán úgy értékelhettek volna, hogy az sikeresen megvalósult.
Válságjelek a tejpiacon
Idézzük fel, mi is történt: az állattenyésztésben ötven százalékot is meghaladó létszámcsökkenés automatikusan magával hozta a takarmánygabonák árának csökkenését, melyet a 2000-es aszályos év sem tudott helyrebillenteni. 2001-ben jött a kínai baromfihús-import, mely újabb árlavinát indított el. Tavaly ősszel ehhez kapcsolódott a sertéspiac árzuhanása, az utóbbi hetekben pedig a tejpiac válsága tűnik egyre fenyegetőbbnek.
Tegyük hozzá, hogy a tejpiac válsága hazánkban teljesen szokatlan időszakban jelent meg. Télidőben, amelyre ezelőtt inkább a tejhiány volt a jellemző. A helyzet ezért is nagyon veszélyes, mert ha nem történik gyors beavatkozás, amely lényegesen javít a raktárkészletek mérlegén, s májustól beindul a „nyári” magasabb hozamú tejtermelés, a tejipar összeomolhat. Történik ez akkor, amikor a piacelemzésekből az tűnik ki, hogy lényegesen emelkedett a tej és tejtermékek fogyasztói ára, miközben a tejfelvásárlási árak a tavalyi szinten maradtak. Ugyanakkor nem csak az élelmiszerárak, hanem a lakosság egyéb nélkülözhetetlen kiadásai is jelentős mértékben emelkedtek, ezért a vásárlóerő csökkent. Az élelmiszerfogyasztás az előző évhez képest jelentősen visszaesett. A raktárakban felhalmozódtak a készletek, lekötik a tejgyárak pénzforgását, ezért nem tudnak fizetni a tejtermelőknek, illetve csak lényeges késéssel jut a gazda a pénzéhez.
A tejpiac válsága a világban nem ismeretlen jelenség. Ellensúlyozására minden fejlett országban a tejpiacot szigorú rendelkezések szabályozzák. A szabályozás nem csak a tejtermelőkre, hanem a feldolgozókra és a kereskedőkre is kiterjed, ezért működhet hatékonyan. Ez a szabályozó mechanizmus a barométer pontosságával jelzi a változásokat, így időben meghozhatók a megfelelő szakmai döntések.
Szlovákiában évek óta a mezőgazdasági és élelmiszeripari kamara kezelte a tejkvótát. A közelmúltban ebben is változás történt. Jelenleg a földművelésügyi minisztérium az IPA (Intervenčná platobná agentúra) révén irányítja azt. A kamara eddigi tapasztalatait mellőzve újabb rendszer lépett működésbe, új módszerek, új döntések születtek, új emberek jöttek, de sajnos, egyelőre úgy néz ki, hogy későn. A helyzet már most válságos, s bár bizonyára előbb-utóbb megoldódik, félő, hogy a belőle eredő veszteségeket újra a tejtermelők fizetik meg. Egyelőre úgy tűnik, hogy a tejpiac új szabályozási rendszere a szlovákiai viszonyok között nem működik megfelelően. Már csak az a kérdés, hogy mikor vonjuk le a tanulságot az eddigi tapasztalatokból?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.