Vadhúsos fogásokból a legjobbat!

A kis Botond az, aki segítene a főzésben isA szerző felvételeCsaládja ezért érthetően boldog, amikor hétköznaponként olykor legalább vacsorára hazaér. Mégis, ki hinné, hogy a polgármester úr hivatalában sem nélkülözi a hazai ízeket: neje, Bastrnák Edit gyermekorvos minden reggel ugyanúgy becsomagolja számára a tízórait, mint iskolás nagyfiuknak, Kristófnak.

A Bastrnák család Komáromtól néhány kilométernyire, a városhoz tartozó Gyulamajorban építette fel szemgyönyörködtető, rendkívül otthonos családi házát. Egyrészt azért, mert a környék minden szempontból ideális a csöndre és nyugalomra vágyó városi emberek számára, másrészt pedig a kis település Edit asszony gyermekkori lakóhelye.

– Van egy harmadik indok is, hogy miért éppen Gyulamajort választottuk – mondja Bastrnák Tibor mosolyogva. – A rendszerváltás idején, az utolsó hullámban egyedül itt kínáltak fiatal párok számára is megfizethető, olcsó telkeket. De a házunk olyan lassan épült, mint a televíziós ügyvédé, Petrocellié. Házasságkötésünk után először az anyósoméknál laktunk, majd kaptunk Komáromban egy egyszobás lakást. Ott éltünk a majd’ tíz évig elhúzódó építkezés alatt. Én Ipolyságon születtem, de bár orvos édesapámmal és egészségügyi nővér édesanyámmal több helyen is laktunk, egyedül ez a város nyűgözött le annyira, hogy eszmélésem óta a legnagyobb komáromi lokálpatriótának érzem magamat. Galánta mellől származó édesanyám mindenhol a mátyusföldi ételeket főzte, s az én nagy gyermekkori kedvencem a kelkáposztafőzelék volt. Egyébként eléggé válogatós gyerek voltam, a főzelékfélék mellett leginkább édességgel, tésztafélékkel lehetett levenni a lábamról. Mára ez nagyot fordult, a húst is hússal enném, a köret már nem anynyira fontos.

Ami a főzést illeti ...

B. T.: Bevallom, enni nagyon szeretek, de a főzőkanál már nem az én munkaeszközöm. Mondják ugyan, hogy minden mesterszakács férfi, de nálunk a konyhában mégsem én vagyok a séf. Nejemmel együtt jártunk egyetemre Brünnben, s ő már akkor nagyszerűen főzött, amikor megismerkedtünk. Jómagam a kenőkre specializálódtam, és a brindzás, fokhagymás, tepertős kenőket ma is szívesen készítem. Hál’ istennek a feleségem nagyon jól főz. Az anyósom hosszú évekig szakácsnő volt, s Edit örökölte a tudományát.

B. E.: Valóban szívesen segítettem a konyhában, talán azért is, mert a testvéremmel soha nem kellett muszájból kuktáskodnunk.

Amikor megérkeztem, kisebbik fiuk, a két és fél éves Botond – persze felügyelettel – javában biciklizett a megtévesztő kora nyári szélben. Eszerint a doktornő most főállású családanya?

B. E.: Ahogy vesszük. Megpróbáltunk kompromisszumos megoldást találni, hogy gyermekgyógyászként is dolgozhassam, és a kisfiamat se kelljen állandóan másokra bízni. Ezért most három munkanapon praktizálok, kettőn pedig helyettesítenek. A reggel így mindig a családé, habár nem egyszerre ébredünk. A férjemnek és a nagyfiamnak elkészítem a tízórait, mert megesik, hogy itthon csak teára, kakaóra marad idejük. Ebédelni mindenki ott ebédel, ahol éppen van, ezért nálunk a vacsora a hétköznapi közös étkezés ideje. Egyik gyermekem születése után sem vittem túlzásba a babás étkeztetést, egyéves koruk után mindkét fiú a közös családi kosztot fogyasztotta. Igaz, a túl zsíros és fűszeres fogásokat kiiktattam az étrendjükből. A leves és a fehér húsok maradtak, de Kristóf már külön is megválogatja, hogy mit eszik. A kiskamaszok étvágya óriási, s pontosan le tudom mérni, hogy nagyfiunknak ízlett-e az iskolai koszt, vagy duplán éhes. Jelenleg éppen a sajtos-húsos spagetti a nyerő.

B. T.: Merthogy a húsételek mellett a tésztaféléket is nagyon kedveljük. A túrós csuszától az olasz pizzáig. De Editnek sok érdekes szakácskönyve van, s ha ideje engedi, ki is próbál mindenféle kulináris őrültséget, és nem mondom, ízletes is valamennyi.

B. E.: Persze, mivel a nagyon extrém ízeket mindig igyekszem a család szája ízéhez szelídíteni. A televízió főzőcskés műsoraiból is szoktam válogatni, de...

B. T.: ...de a mi legegzotikusabb ízeink az olasz konyha klasszikusai. Nagyon ritkán utazunk, s akkor is kizárólag Olaszországba. Ez úgy kezdődött, hogy Kristóf fiunk pici korában állandóan visszatérő légcsőproblémákkal küszködött. Az orvosok tengeri levegőt javasoltak, s autóval az Adria olasz tengerpartja tűnt a legelérhetőbbnek. Azóta is visszatérő vendégek vagyunk, és közben olyannyira megszerettük az olasz konyhát, hogy itthon sem tudunk róla lemondani. A nejem gyakran készített finomabbnál finomabb pizzákat, most pedig, hogy kevesebb ideje van, a különféle spagettiöntetekben jeleskedik.

B. E.: Tésztát gyúrni még édesanyámtól tanultam. De kitűnőek az olasz, durumlisztből készült száraztészták is. Eleve kevesebb például a szénhidráttartalmuk.

Ahá, akkor a ház asszonya ezért olyan irigylésre méltóan karcsú...!

B. T: Nem hinném, mert igaz, hogy a nejem ritkán süt, de a gyerekekkel együtt a sütemények nagy ismerője és kedvelője. Az alakjára viszont férji minőségemben természetesen én is büszke vagyok!

B. E.: Ami a viszonylagos karcsúságot illeti, talán a génjeimnek köszönhető, talán annak, hogy mindig mindenből keveset eszem. Az imádott krémesekből is.

Hangulatos konyhájukat csupán pár lépcsőfok választja el a nappalitól.

B. T.: Ez, mármint az étkezővel közös térbe épített nappali a feleségem ötlete volt. S mert nálunk rendszerint csak vacsora és hétvégi ebéd készül, remek dolog, hogy így is együtt lehet a család. Hivatalos vendégeket ugyanais csak kivételes alkalmakkor fogadunk idehaza, az viszont komoly családi hagyomány, hogy a vasárnai ebédet mindig a nejem szüleinél költjük el.

Tehát a fiúk is segítenek a mosogatásban...

B. E.: Nemigen, de én ezt soha nem is vártam el tőlük. Leginkább a kis Botond az, aki játékosan kivenné a kezemből a munkát. Lehet, hogy később majd az igazi főzést is megkedveli?! Hétvégeken a férjemnek és a nagyfiamnak bőven akad más teendője is a ház körül...

B. T.: Én azért tudom, hogy a háztartási gépek sorából nagyon hiányzik Edit nagy álma, egy mosogatógép.

B. E.: Miután az egyszerű és gyorsan elkészíthető ételek híve vagyok, tényleg nincs szükségem különleges daráló- vagy adagológépekre. Amikor a jövendő konyhámat elterveztem, az volt a fő szempont, hogy legyen elegendő hely az ételek feldolgozásához. Hogy a gyalult káposzta mellé odaférjenek a külön tányérra szeletelt sárgarépa-karikák, és az apróra vágott hagyma is... Mert szezonban mindig kerül az asztalra valamilyen saláta vagy gyümölcs. Bár a füstölt kolbász vagy a szalonna sem hiányzik mellőle, mivel a családomban generációkra visszamenően hagyomány a sertéstartás és a disznótor...

B. T: Tudom én, hogy a füstölt kolbász nagyon egészségtelen, főképp olyankor, ha az ember este tíz előtt nem ér rá enni. De sajnos mégis elő-előfordul. Tény, hogy húsevő vagyok.

Amikor beléptem önökhöz, rögtön megakadt a szemem egy kitömött dámszarvasfejen. Trófea vagy lakásdísz?

B. T.: Elméletileg vadász vagyok, de sajnos nagyon ritkán jutok ahhoz, hogy aktívan vadásszak is. Annak ellenére, hogy a Gyulamajori Vadászszövetség tagja vagyok. Sajnálom, mert szerintem jó kikapcsolódás. Ami ez által az asztalra kerül, az elsősorban őzikehús és vaddisznó.

Én eddig valahogy úgy képzeltem, hogy a vadászok maguk zsigerelik ki, darabolják fel az elejtett vadat...

B. T.: A vadászat végén az alapműveleteket természetesen elvégzik a vadászok, de nem a helyszínen darabolják fel. Nekem azonban ilyesmiben az említett időhiány miatt már jó egy éve nem volt részem. Holott nagyon szeretjük a vadnyúlból készült pörköltet is. Ennek elkészítése az apósom kiváltsága, s finomabbat nemigen lehet elképzelni! Sokan kérdezik, hogy miben különbözik a házinyúl húsának az íze a vadnyúlétól, de ezt nehéz megfogalmazni. Puhább, ízesebb az biztos, de mondom, nálunk éppen olyan ritka, mint – amit szintén nagyon szeretünk –, a fácánleves és a főtt fácánhús tormával. A vaddisznó és az őz- vagy szarvashús a vadász barátaimnak köszönhetően már gyakoribb. A disznótor egészen más műfaj, ott inkább csak besegítek az apósoméknak. A vad feldarabolásában is Edit édesapja szokott segíteni, ő nagyszerűen ért mindenféle hentesmunkához.