Volt már olyan helyzetben parkolás közben, hogy legszívesebben megkért volna egy járókelőt, végezze el ön helyett a műveletet? Higgye el, a női autóvezetőket nemcsak a férfiak, hanem a nők jelentős része is ügyetlen sofőrnek tartja, noha statisztikai adatok igazolják, a hölgyek sokkal kevesebb balesetet okoznak, mint a férfiak.
Vad motorosok: nők a volán mögött
A közlekedés férfivilág?
„A nők kevésbé értik a vezetést, ezért vezetnek gyengébben a férfiaknál, nem áll olyan közel a személyiségükhöz” – foglalta össze egy 2000-ben készült kutatás egyik interjúalanya lexikonba illő tömörséggel a női sofőrökkel szembeni előítéletek lényegét. Ugyanebből a vizsgálatból az is kiderült, hogy a „jó vezető” gyakran mást jelent a két nem képviselői számára: sok férfi úgy gondolja, a nők türelmesebbek és együttműködőbbek a közlekedésben, ami hiányzik belőlük, az a versenyszellem és a határozottság. Egyszerűen arról van szó, hogy a közlekedés férfivilág: férfiak alkották a szabályait, nagyon sokáig csak ők voltak a résztvevői, s ma is férfiakra kitalált módszerekkel tanítják. Általában rosszul, ami az egyik oka annak, hogy sokan úgy látják, feltűnően sok az utakon a rossz női sofőr.
Mások vagyunk – másképpen is vezetünk
Valóban van különbség a férfiak és a nők között. A járművezetőnek fontos tudni, érezni, hogy mekkora a kocsi, amit vezet, mekkora az a hely, ahova kényelmesen be tud állni. Ez a fajta becslési készség genetikus alapok miatt rosszabb a nőknél, mint a férfiaknál. Míg az erősebbik nem jobban boldogul a térképpel, elsőre megtalálja a keresett utcát, ahol a kocsit hagyta, és a kétdimenziós vázlatokat is könnyedén el tudja képzelni térben, addig a nők térlátása sokkal gyengébb. Ez a magyarázat arra, miért nem tud eligazodni a térképen – legfeljebb ha beforgatja a megfelelő irányba –, s miért nem tud tolatva parkolni. Utóbbihoz ugyanis nemcsak azt kell érzékelni, milyen hosszú vagy széles az autó, hanem azt is pillanatok alatt kell felmérni, hogy hátramenetben merre mozdul az autó eleje és merre a hátulja. Ezért van az is, hogy az építészmérnökök 85 százaléka férfi – ők ugyanis gond nélkül el tudnak képzelni térben egy kétdimenziós rajzon ábrázolt épületet –, s az olyan, fejlett térérzékelést követelő szakmákban is, mint például a repülésirányítás, nagyon kevés a női „versenyző”.
Pocsék parkolás, kisebb veszély
A nők közmondásosan pocsék parkolási technikája a rossz becslési képességeikből és a feszélyezettségérzetükből is adódik. Tapasztalta már, hogy nyugodt körülmények között, ha nem figyelnek kárörvendő járókelők és ideges autósok, ön is könnyen parkol? A nőknek nem szabad sorozatos, hirtelen váltakozó feladatokat adni, mert a „most forduljon jobbra, aztán gyorsítson, majd balra kanyarodás után húzódjon félre, és álljon meg” feladathalmozás zavarja a rendszerszerető nőket. A meggondolt feladatkiadással azonban a lányok kevesebb óraszám után szerzik meg a jogosítványt, mint a fiúk.
Jobbról jobb
Mielőtt viszont párja, férje kárörvendve elmerülne a vezetői „hiányosságai” elemezgetésében: akad, amiben bizony jobbak vagyunk náluk. Például biztonságosabban vezetünk, s nem csak azért, mert eleve a biztonságra törekszünk, azaz óvatosabbak vagyunk. Szélesebb a látómezőnk, azaz a férfiakénál jobb a perifériás látásunk. Ez az oka, hogy sokkal kevesebb oldalról érkező ütközéses baleset ért már bennünket, ha egyáltalán ért. Ezenkívül könynyebben meg tudjuk osztani a figyelmünket is, azaz képesek vagyunk egyszerre több dologra is koncentrálni, ami az utakon nem éppen hátrány. (nlc, ú)
Rózsaszín parkolóhely
Bernben a hatóságok segíteni próbálnak a nők parkolási problémáin. Külön nőknek fenntartott parkolóhelyeket festettek rózsaszínre, és az útpadkára virágokat ültettek. A megkülönböztetett placcokat a bejáratnál alakították ki, hogy ezzel is segítsék a gyengébbik nemet, és minél hamarabb megtalálják az autójukat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.