Ünnep volt, tavasz volt, teli titokzatos várakozással

A nagyböjti időszak a húsvétra való készülődés ideje is volt. Az asszonyok alig várták, hogy az idő jobbra forduljon és hozzáláthassanak az alapos télűző nagytakarításhoz. De nemcsak úgy tessék-lássék, mert ez az év legnagyobb takarítása volt. Ilyenkor volt rá idő. A mezei munkák csak ez után következtek, és bizony a vetés, aratás, betakarítás az aszszonyoknak is bőven juttatott munkát. Tehát az udvarra került minden bútor, ami mozdítható. Az ágynemű a tavaszi napsugarak frissességét szívta magába több napon át. A szobákat alaposan kimeszelték, fehérre, a mennyezet gerendáit lemosták, a ház talaját tapasztották, majd felszórták pejvával. Ha a tapasztás megszikkadt, a fölösleges pejvát fölsöpörték. A talaj és a fal találkozásvonalát narancssárga csíkkal húzták ki. Ablak, ajtó lemosva, minden bútor letisztítva került vissza a szobába (emlékszem, petróleumot vagy ecetet tettek a lemosó vízbe fertőtlenítőnek). Kívülről is lemeszelték a házat fehérre. A talajtól majdnem az ablakokig kék színű szegély került a falára. Húsvétra az egész falu megújult, tiszta lett.

Ilyenkor kaptak a fiúk, lányok ruhát. Húsvétkor a templomba majdnem mindenki új ruhában ment. Az én generációm 8-10 éves koráig járt népviseletben. Az előttünk lévők sokkal tovább, de mára már csak a nagyon idősek. Pedig milyen gyönyörű volt. Ha behunyom a szemem, ma is látom emlékeimben a csillogó szemű, áhítatos embereket, ahogy a szentmisén szépen felöltözve megjelennek. A színes rojtos atlaszkendők ragyogtak az ablakon beszűrődő napfényben. A fiatalok színeset, az idősebbek sötétet hordtak. Látom a lányok masnis-hajkötős hajfonatait (mindenkinek hosszú haja volt), látom a díszes pruszlikokat (mellényeket) és a szebbnél szebb hímzett nyakba való kendőt.

Nagypénteken mentünk a templomba a szentsírhoz Jézuskát csókolni. Mindenki, gyerek és öreg térdre ereszkedve közelítette meg a szentsírt, mély áhítattal. Ez a nap is szigorú böjt volt.

Nagyszombat a sütés-főzés ideje is, sült a finom húsvéti kalács, ugyanolyan, mint karácsonykor: túrós lepény, mákos patkó, diós hajtvány. Egy nagy fazékban főtt a húsvéti sonka (a disznó hátulsó sonkája felfüstölve, a kamrában fölakasztva várta, hogy eljöjjön a húsvét). A sonkával együtt főtt a kolbász, a sonka vizében meg a tojások, amit a sonka mellé tálaltak az asszonyok. Emlékszem, sütemény is készült húsvétra, mégpedig szilvalekvárral töltött linzertészta cukormázzal leöntve, és a hagyományos medvetalp. Édesapám ilyenkor szokta megreszelni a kertünkből kiásott friss tormát, persze, az udvaron, mivel a torma illata alaposan „megríkatta” az egész családot. Édesanyám húslevessel főzte a tormát, és utána ízesítette. Különlegesen finom volt.

Szombaton a lányok egész nap tojást hímeztek, festettek. Pirosat, zöldet, kéket, ki-ki ízlése szerint, de jó sokat. A tojások szakajtóba (szalmából font tálszerű kosárba) rakva, szép hímzett kendővel letakarva várták az öntözőket. Délutánra aztán minden elkészült, és az emberek szépen felöltözve elmentek a feltámadásra a szomszéd falu templomába. Három falu tartozott a parókiához és a nagy ünnepen mind a három falu hívei összejöttek a szentmisére. Gyönyörű és lélekfelemelő élmény volt a feltámadás szertartása. Feltámadás után hazamentünk, és ekkor volt vége a böjtnek. Vacsorára friss sonka tormával, tojással, és akármilyen furcsa, mi édesapámmal a túróslepény-végekkel szerettük.

Húsvétvasárnap az ünnepi ebéd után rokonlátogatással telt el az idő. Persze, délelőtt a húsvéti nagymisén voltunk mindnyájan a szomszéd faluban.

Húsvéthétfő az öntözőké volt. Minden háznál szépen megterített asztal várta őket. A felnőtteknek egy pohár borocska, a gyerekeknek hímes tojás volt a fizetség az öntözésért. Délután aztán következett a nem hivatalos öntözés. Nem volt lány, menyecske a faluban, aki az utcára merészkedve száraz maradt volna. A legények lesben álltak, és néha még az öregasszonyokat is megtréfálták, jól lelocsolták. Persze, ők sem haragudtak, mert egy percre újra fiatalok lehettek. Sikoltozástól, nevetéstől hangzott az egész falu, ünnep volt, tavasz volt, teli titokzatos várakozással.