Brüsszel. Egy belga feltaláló hatékony módszert dolgozott ki az autólopások megakadályozására, s egyben a túl nagy sebességgel való száguldozás megelőzésére.
Ujjlenyomat-olvasó lopásgátló
A rendszer – mint a La Derniere Heure című belga lap hétvégi számában beszámol róla – négy díjat is kapott a Brüsszelben tartott novemberi találmányi kiállításon, az Eureka-szalonon. Lelke egy ujjlenyomat-olvasó, amelyet bármely kocsiba be lehet építeni. A gépbe betáplálják az autó vezetésére jogosult személyek ujjlenyomatait, s ha nem ezeket észleli, nem hajlandó elindítani a kocsit. S hiába jár már a motor, ha kinyitjuk valamelyik ajtót, utána újból mindig oda kell érinteni az ujjunkat a leolvasóhoz, hogy továbbhaladhassunk – ezzel a feltaláló azt akarta kivédeni, hogy a vezetőt kiráncigálva rabolják el a kocsit.
A lopásgátlót egy sebességszabályozó egészíti ki: minden egyes, a memóriájába betáplált vezetőhöz (pontosabban annak ujjlenyomatához) be lehet állítani egy értéket, amelynek túllépését a gép nem engedi meg. Ennek mindenekelőtt a biztosítótársaságok szempontjából van nagy jelentősége, hiszen ezek régóta érdeklődnek egy olyan rendszer iránt, amellyel a fiatal, friss jogosítványú, tapasztalatlan autósok okozta kockázatot csökkenteni lehetne. De a szülők számára is biztonságot nyújt: például beállíthatják, hogy gyerekük maximum 90 kilométer/órás sebességgel haladhat, amit a rendszer be is tart. S ha azután újból a szülők ülnek a kocsiba, a gép az ujjlenyomatok alapján felismeri, hogy rájuk már nem vonatkozik a korlátozás...
Persze időnként még a tapasztalatlan vezetőknek is szükségük lehet a nagyobb sebességre: például amikor – éppen tapasztalatlanságuk miatt – meggondolatlanul előznek. A rendszer ezt is lehetővé teszi: ha a sofőr tövig nyomja a gázpedált, akkor a sebességkorlátozás érvényét veszti, s a kocsi maximális gyorsulással halad. Azonban a La Derniere Heure szerint a gép észleli, ha valaki folyamatosan tövig lenyomott gázpedállal akar haladni, s ilyenkor újra érvénybe lép a sebességkorlátozás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.