Új magyar felfedezés

Budapest. Eddig ismeretlen, naprendszerünkön kívüli bolygót, ahogy a szakma nevezi: exobolygót fedeztek fel magyar csillagászok.

A Naprendszertől mintegy 650 fényév távolságban, a Naphoz hasonló csillag körül keringő bolygót az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, Jurcsik Johanna által vezetett kutatócsoport fedezte fel még február 20-án. A csoportban az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem csillagász szakos hallgatói vettek részt.

Az Ikrek csillagképben található égitest 1,56 nap alatt kerüli meg a csillagot, olyan távolságban, amely a Nap és a Föld távolságának mindössze két százaléka. Az új bolygó a csillag előtt áthaladva annak fényességét néhány százalékkal csökkenti. Tömegéről természetesen pontos adatok még nem állnak a csillagászok rendelkezésére, az előzetes becslések szerint az exobolygó a Jupiter bolygó nyolcszorosa. A felfedezés az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) támogatásával felújított és automatizált sváb-hegyi 60 centiméteres távcsővel történt.

Jurcsik Johanna elmondta: méréseik közben, véletlenül találtak a naprendszerünkön kívüli planétára. A Föld tömegénél mintegy 2500-szor nagyobb bolygó pontosabb megismerésére március 5-én kezdődnek a spektroszkópiai vizsgálatok, amelyet a magyar csoport egyik tagja, Fűrész Gábor végez majd el az Egyesült Államokban.

„A bolygó felfedezése a világ tudományos közéletében minden bizonnyal komoly érdeklődésre számíthat” – tette hozzá a kutatócsoport vezetője. Ez a harmadik olyan naprendszerünkön kívüli bolygó, amelyet a központi csillag előtt elvonuló bolygó által okozott fényváltozásnak köszönhetően fedeztek fel. Ezt a bejelentést azonban a spektroszkópiai elemzéseknek meg kell erősíteniük. A megfigyelés tudományos jelentőségét mutatja, hogy egy tavalyi hasonló felfedezésből Nature-cikk született. Márpedig egy ilyen írás megjelenése a világhírű folyóiratban életre szóló kutatói karriert jelent. (MTI, NOL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?