Tűz az egyik rendházban

Szaloniki. Leégett a Görögország északkeleti részén fekvő autonóm Athosz-hegyi ortodox keresztény kolostorköztársaság egyik monostorának egy része tegnap hajnalban. A huszonöt szerb szerzetes által lakott Khilandariu rendházban keletkezett tüzet csak három és fél óra elteltével sikerült eloltani.

Szaloniki. Leégett a Görögország északkeleti részén fekvő autonóm Athosz-hegyi ortodox keresztény kolostorköztársaság egyik monostorának egy része tegnap hajnalban. A huszonöt szerb szerzetes által lakott Khilandariu rendházban keletkezett tüzet csak három és fél óra elteltével sikerült eloltani. A görög rendőrség szerint személyi sérülés nem történt. Szerencsére a lángok nem tettek kárt a kolostorban lévő, jelentős értéket képviselő XIV. századi ikonokban és egyéb vallási relikviákban sem. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a szerzetesek a mozdítható tárgyakat időben kivitték a lángok fenyegette helyiségekből. Egyelőre nem tudni, mi okozott tüzet a Szalonikitől 100 kilométerre délkeletre lévő autonóm terület húsz kolostorának egyikében. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?