Idén ünnepeljük Árpád-házi Szent Erzsébet születésének nyolcszázadik évfordulóját, a szentét, aki a szolidaritás, a tevékeny felebaráti szeretet egyetemes jelképévé vált nemcsak Magyarországon és Európában, hanem a világ szinte valamennyi pontján. Türingia fejedelemasszonya, II.
Történelmi vetélkedő Sárospatakon
Az emlékév számos rendezvényének egyike Magyarországon a középiskolások történelmi vetélkedője volt. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, a Sárospataki Római Katolikus Egyház, a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény és Sárospatak önkormányzata hirdette meg ezt a vetélkedőt 2006 tavaszán, regionális történelmi vetélkedőként középiskolások részére. Magyarország és a Kárpát-medence történelem iránt érdeklődő magyar diákjainak jelentkezését várták a szervezők. A verseny csapatverseny, melyen azok vehettek részt, akik egy 6–8 oldalas dolgozatot készítettek, a témához kapcsolódva. Összesen 25 pályamunka készült. 16 magyarországi, 5 erdélyi, 4 felvidéki csapat mérettetett meg. A dolgozatok jelentős része Szent Erzsébet életével, ereklyéivel és kultuszával foglalkozott. Voltak azonban olyan írások is, melyek kicsit kitekintettek. Vizsgálták Erzsébet kapcsolatát a ferences renddel, megfogalmazták gondolataikat Gertrudis királyné személyéről. Sokan lakóhelyük Árpád-kori történetét dolgozták fel. ĺgy született írás Kraszna vármegyéről, Esztergomról, a Jászságról, a felvidéki műemlékekről, Szent László király és Nagyvárad kapcsolatáról.
A beérkezett dolgozatok értékelése a Rákóczi Ferenc Múzeumban zajlott. A 12 legjobb csapat kapott meghívást a sárospataki döntőbe. A versenyre 2007. április 14-én, szombaton került sor.
A 12 legjobb közé 6 magyarországi és 6 határon túli csapat került. Köztük 2 budapesti, 1-1 egri, sárospataki, debreceni, miskolci iskola képviselői. Szlovákiából 4 csapat, mindannyian komáromiak. A megmérettetésre a Múzsák Templomában került sor. Szóbeli és írásbeli feladatok váltották egymást, ahol a diákok nemcsak tudásukat, hanem kreativitásukat is bizonyították. Az Árpádok korát, ill. Szent Erzsébet életét elevenítették fel rövid szerepjátékaikkal, hogy megtudják, vajon kik lesznek közülük Szent Erzsébet valódi ismerői.
A nagyon izgalmas versenyen a komáromi Selye János Gimnázium két csapattal képviseltette magát. A Molnár Éva, Danczi Hajnalka és Kovács Erika csapat az 5. helyen végzett, az ő felkészítő tanáruk Elek József tanár úr volt. Az első helyen Kovácsné Deák Irén tanárnő csapata végzett Kovács Orsolya, Paksi Julianna és Pócsik Gabrieladiákokkal. A versenyzők rengeteg élménnyel és egy hatalmas könyvcsomaggal tértek haza a megmérettetésről.
A szerző a komáromi Selye János Gimnázium diákja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.