A pénzügyminisztérium által előterjesztett törvényjavaslat értelmében, amellyel a helyi adókról szóló törvény módosítását tervezik, a szakminisztérium olyan javaslatot is beépített a tervezetbe, amelynek alapján megszüntetnék a kifejezetten mezőgazdasági vagy erdőgazdasági célra használt gépek után fizetendő útadót.
Törölnék a mezőgazdasági gépek útadóját
A pénzügyi tárca által kidolgozott, jelenleg véleményezési eljárásban levő törvénytervezet a jövő évtől a gépjárművek használata után kötelező adó fizetésében azt is javasolja, hogy az előző évben fizetett adó mértéke alapján kiszámított előlegfizetéses rendszerre térjenek át. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy ha a vállalkozó által fizetett útadó az előző esztendőben meghaladta a húszezer koronát, a rákövetkező évben negyedévenként kell az említett összeg egynegyedét előlegként befizetnie. Abban az esetben, ha az előző évi adókötelezettsége ezen a területen meghaladta a 250 ezer koronát, havi előleget kellene fizetnie. Az éves adóelszámolásban, amelyet a következő év január végéig kell benyújtani, az esetleges hiányt rendezné, a túlfizetést viszont a következő előlegéből vonnák le.
A pénzügyminisztérium javaslata egyébként megszüntetné az ingatlanadók befizetése terén eddig alkalmazható kivételeket, és a jogkört ezen a téren az adó beszedésére illetékes települések kezébe adná. Úgyszintén bővítené a hatáskörüket az ingatlanadók szintjének meghatározásában, ezt közvetlenül a helyi rendeletek szintjén kellene meghatározni. Ugyanakor ez csak egyik lehetőség lenne abban az esetben, ha az adózó nem a termőföld szakértők által meghatározott értéket adná meg a bevallásában. (Forrás: rppk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.