Március 14-én egyesek a fasiszta Szlovákiára, Hlinkára és Tisóra emlékeznek, mások pedig megpróbálnak szabadulni e nyomasztó emlékektől. Az Emberek a Rasszizmus Ellen polgári társulás tavaly békés felvonulással próbálta felhívni a figyelmet a békés együttélés fontosságára.
Toleranciamenet nélkül
Március 14-én egyesek a fasiszta Szlovákiára, Hlinkára és Tisóra emlékeznek, mások pedig megpróbálnak szabadulni e nyomasztó emlékektől. Az Emberek a Rasszizmus Ellen polgári társulás tavaly békés felvonulással próbálta felhívni a figyelmet a békés együttélés fontosságára. A szervezet (nemcsak március 14-én) toleranciára, a másság tiszteletére, az előítéletek nélküli teljes életre szólítja fel az embereket, hogy félelem nélkül, egyenrangú polgárokként élhessenek együtt romák, feketék és fehérek, magyarok és szlovákok, homoszexuálisok, keresztények és zsidók, muzulmánok... egyszerűen csak mások. Idén elmarad a toleranciamenet. „Ellenakcióval sem akarunk reklámot csinálni az újfasisztáknak, akik legalább egyszer évente a figyelem középpontjába akarnak kerülni” – olvasható a polgári szervezet nyilatkozatában. – „A fasiszta szlovák állam véres történelmére emlékező újnáci összejövetelekre a rendőrségnek viszont figyelnie kellene, mert az ilyen megemlékezéseken minden évben törvényt sértenek: heilhitlereznek, fasiszta jelképeket népszerűsítenek, a fasiszta eszmét terjesztik, faji indíttatású támadások történnek, újfasiszta felvonulások zajlanak.” Az emberjogi kezdeményezés levélben időben felhívta az országos rendőr-főkapitányság figyelmét ezekre a törvénysértési lehetőségekre, és kérte az illetékeseket: március 14-én jobban figyeljenek a szkinhedmozgalmakra. „Tavaly körülbelül 200-an vettek részt a posztfasiszta megemlékezésen, a toleranciamenetbe mintegy 500-an – köztük kormánytagok, parlamenti képviselők – kapcsolódtak be. A szkinhedek Hitlert éljenezték, és a rendőrség csak megkésve érkezett. Egyetlen bőrfejűt állítottak elő, gyakorlatilag senkit nem büntettek meg” – mondta Ladislav Ďurkovič, az emberjogi kezdeményezés munkatársa.
Az Emberek a Rasszizmus Ellen Ivan Kamenec történésszel együttműködve az első szlovák állam megalakulásának az évfordulója alkalmából „Március 14. – Memento” feliratú plakátokat készítettek, melyeket emberjogi aktivisták ma országszerte osztogatnak a járókelőknek. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.