Többet lehetett és kellett volna…

A február 14-15-én Nyitrán megrendezésre kerülő évzáró közgyűlés és szakmai konferencia keretében minden bizonnyal terítékre kerülnek majd az ágazati termelőket szorító gondok, a hazai zöldségtermelés helyzetét befolyásoló értékesítési viszonyok, a versenyképességet meghatározó tényezők. Előzetesként ezekről is beszélgettünk a szervezet elnökével Takács Miklóssal, valamint két zöldségtermesztéssel is foglalkozó gazdálkodóval, Lestyánszky Viktorral és Dömötör Pállal.

Mitagadás, nincs könnyű helyzetben, aki napjainkban zöldségtermesztéssel foglalkozik. Az egykori „sikerágazat” amely a nyolcvanas években elsősorban a kiegészítő háztáji gazdálkodás és a cseh felvevőpiac kapacitása eredményeként virágkorát érte, a rendszerváltás után új helyzetbe került, s erre a külső és belső körülmények alakulása folytán nem mindig tudott kellően reagálni. Takács Miklós szerint a hazai ágazat a 90-es évek közepétől egyértelműen leszálló ágban van, s ennek okait kissé leegyszerűsítve a folyamatosan leépülő támogatások, a szabaddá tett piac és az áruházi láncok tevékenységének következményeként látja. S noha már évek óta folyamatosan hallatják a hangjukat az ágazat mostoha támogatása, az áruházak diszkriminatív üzletpolitikája ellen, ez egyelőre pusztába kiáltott szónak hat. Pedig már a versenyhivatallal is megpróbálkoztak, hogy vizsgálnák meg az áruházak és a zöldségtermelők között kötött szerződéseket, melyek véleményük szerint egyes részeikben olyan kitételeket is tartalmaznak, amelyek ellentétben állnak az érvényes jogszabályokkal. Takács Miklós úgy véli, az áruházláncok által elindított árháború, illetve diktátum nem tesz jót egyik félnek sem, ezért le kellene ülni velük tárgyalni, s közös elvek mentén, ún. etikai kódex elfogadásával rendezni kéne a termelők és a forgalmazók közötti viszonyokat. Úgy, hogy az mindkét fél számára elfogadható legyen. Az eddigi gyakorlat folytatása ugyanis az ágazati termelés további leépülését eredményezheti, amely a legutóbbi adatok szerint már úgyis 40 százalékkal alacsonyabb szintre került.

A termelők úgy érzik, hogy a zöldségtermesztés, sőt az egész mezőgazdaság politikai támogatottsága sem kellő mértékű. Tagadhatatlan tény, a szaktárca vezetője eddig még fogadta és meghallgatta őket, a politikai képviselet másik részének, a parlamenti képviselőknek a hozzáállása, érdeklődése már korántsem nevezhető optimálisnak. Legutóbb például a január közepére szervezett szakmai találkozón szembesülhettek a honatyák „érdeklődésével”. Az előző évihez hasonlóan idén is megszerveztek egy találkozót a magyar parlamenti képviselők csoportjával, hogy azon elmondhassák véleményüket, javaslataikat, információkat, tájékoztatást kapjanak a várható lépésekről, az ágazat sorsát befolyásoló tervezett döntésekről. Nos, Simon Zsolton és Hamerlik Richárd képviselőn kívül a többi meghívott nem tartotta fontosnak a részvételt ezen a megbeszélésen.

- Pedig lett volna miről beszélnünk, a bennünket szorító problémák megértek volna egy hosszabb misét – vélekedett Lestyánszky Viktor ipolyhídvégi agrárvállalkozó, aki gyökérzöldség termesztésével és a belőlük készített ivólevek előállításával foglalkozik, s ad munkát a meglehetősen magas munkanélküliségi rátával jellemzett térségben. - S nemcsak az áruházláncokkal való megegyezés fontos a számunkra, hanem jó lett volna hallani a vidékfejlesztéssel kapcsolatos tervekről, lehetőségekről, arról, hogy hogyan alakulnak majd az új feltételek, s természetesen szerettük volna előterjeszteni a javaslatainkat is. Többek között arra vonatkozóan, hogy ha a kormány a KIA autógyár vezetőinek képes extra feltételek biztosítására, több mint egymilliárdos lakópark felépítésére, vajon miért nem tud a saját zöldségtermelői számára a hazai költségvetési forrásokból szintén külön támogatást biztosítani. Annak érdekében, hogy a még meglévő termelők az egyes térségekben lélegzethez jussanak, egyes esetekben fennmaradjanak. Annál is inkább, mivel a hírek szerint a megszorító költségvetési gazdálkodás eredményeként jó évet zárt az államháztartás. Hozzá kell tenni, a megbeszélésen a miniszter és Hamerlik urak álták a sarat, védték a mundér becsületét, viszont a koalíció további képviselői nem jöttek el a találkozóra, sőt még a távollétüket sem indokolták, noha az illem ezt kívánta volna. A képviselők hozzáállásából én azt szűrtem le, hogy nem tartják túlságosan fontosnak ezt a kérdést. Rendben van, de akkor ezt egyértelműen ki kell mondani. Ki kell jelenteni, hogy az ország magyarok lakta déli térségeiben nincs szükség olyan szintű mezőgazdasági termelésre, amely biztosítaná azt itt élők számára a megélhetést és a boldogulást ebben az ágazatban. Ez lenne az őszinte beszéd, ebből lehetne érteni... – mondja keserűen, s hozzáteszi, valakinek ki kell már mondani, hogy a király meztelen.

„Személyes véleményem szerint köszönetet kell mondani a Magyar Koalíció Pártjának az eddigi tevékenységéért, amit a hazai mezőgazdaság és a termelők érdekében tett” – kapcsolódott a beszélgetésbe Dömötör Pál vőki gazdálkodó. Hangjából érezhető az irónia, ezért gyorsan hozzáteszi, aki szakmabeli és ismeri a véleményét, tudja, miért mondja ezt. Én is rákérdezek, hogy miért. A válasza rövid és egyszerű. Úgy érzi, a dél-szlovákiai magyar választópolgárok nagyobb mértékű támogatást érdemeltek volna, s főleg a mezőgazdasági termelésből élőknek van hiányérzetük.

Abban azért egyetértünk, hogy a tárcavezetés mégiscsak letett valamit az asztalra, hiszen többek között bevezényelte az ágazatot az unióba, átláthatóvá és rendszeressé tette a támogatásokat, gyakorlatilag ehhez alanyi jogos jutnak hozzá a termelők, egyértelművé vált, ki mire számíthat az uniós pénzekből és a hazai forrásokból… Az érvek ellenére mégis úgy érzi, többet lehetett, többet kellett volna tenni a vidéken élő gazdálkodók és munkavállalók érdekében.

Például kormányprogramban is szerepelt a földügyek rendezése, ennek a hozadékát viszont úgy érzékelik a termelők, hogy a termőfölddel kapcsolatos adóterheik inkább növekedtek. A víz díjának eltörlése után - amit végre sikerült elérni - derült csak ki, hogy az ingyenes víz többe kerül, mint amikor ára volt, de akkor még támogatást kaptak hozzá. Úgy érzik, a foglalkoztatáspolitikában kínált lehetőségek sem az ő részükre fogalmazódtak meg. Az idényjellegű munkákra felvett dolgozókra vonatkozó bejelentési kötelezettség inkább megkötést jelent a számukra, mint támogatást. Ezek a versenyképességet semmiképpen nem a kedvező irányba befolyásolják.

Sajnos, úgy tűnt, hogy beszélgetőtársaim eléggé kilátástalannak látják a hazai zöldségtermesztés további sorsát, s szavaikból úgy vehető ki, mintha maguk is beletörődtek volna ebbe a helyzetbe. Ráadásul kifejezetten jelzésértékűnek érzik, hogy a nagypolitika sem figyel kellő súllyal a panaszaikra. Ehhez persze az is kellene, hogy maguk is megvalósítható javaslatokat tegyenek le az asztalra.

Az elkövetkező választásokra készülve az MKP is minden bizonnyal újra felméri az ágazat igényeit és lehetőségeit, és ennek alapján dolgozza majd ki a saját agrárprogramját. Nyilvánvaló, hogy ez a program nem lehet csupán egyének, vagy szűkebb közösségek érdekeinek hordozója, s az eredmények mellett számba kell venni a sikertelenségeket is. Ezért fontos, hogy meghallgassák és véleményezzék azokat a hangokat is, amelyet nem látják kifejezetten rózsaszínűnek a szlovákiai mezőgazdaság, a vidéken élők helyzetét. Mert elsősorban önmagunkat csapnánk be, ha nem vennénk észre, hogy az ország szegényebb térségeiben komoly feszültségek uralkodnak, gyakran a tehetetlenségből fakadó indulatok mentén zajlik az élet, történik az érdekek érvényesítése. A feloldásukra a politikusok négyéves ciklusokra ígérnek megoldásokat. Vajon milyenek lesznek a következők?... (sz)