Teniszütő helyett gitárral

Teniszezőként benn volt az első tízben, elődöntőt játszott Grand Slam-tornán, egyszóval a sikeresebbek közé tartozott. Ezek után jött a váltás, zenekart alapított (Exit 40), muzsikusnak állt be. A zenében milyenek az ambíciói?

Nagyok. (Amint kimondja, hatalmasat nevet, éreztetvén, hogy ez enyhe túlzás.) A zenét illetően nem tervezek én semmi különöset, örülök, hogy a Universal Music lehetőséget adott, hogy megjelenjen a lemez.

Nemcsak gitárosként és énekesként mutatkozik be, állítólag szövegíróként is.

Csak a mi dalaink szerepelnek a cédén, tizenegy összesen. A zene közös szerzemény, az együttes többi tagjai, Anton „Tón” Roller, Kertész Iván és Róbert meg Martin Henzel is beszálltak. Az album sokáig készült, úgy egy évig, nem vagyunk profik, a zenekar négy tagja dolgozik, nem tudunk minden nap gyakorolni. Másrészt jó, hogy elhúzódott, így aztán több idő volt a részletekre.

Mi könnyebb: megnyerni egy tenisztornát, vagy összehozni egy lemezt?

Nehéz az összehasonlítás, nem könnyű tornát nyerni, legalábbis a jobbak kategóriájában. S ahhoz, hogy elkészüljön egy cédé, szintén sok minden kell. Maga az ötlet, hogy összehozzunk valamit, csak azután fogalmazódott meg, hogy elkezdtünk zenélni a fiúkkal. Fokozatosan alakult ki a felállás, előbb a másik gitárossal, Tonoval játszottunk, ennek öt-hat éve, aztán fokozatosan csatlakoztak a többiek – egyesek jöttek, mások mentek. A jelenlegi összetételben két éve zenélünk.

Ezen a lemezen is érződik a U2 hatása.

Soha nem titkoltam, hogy ők a kedvenceim, s nagy hatással vannak rám. Megalakulásunk után főleg az ő számaikat játszottuk. Első albumunkon inkább a gitár dominál és a melodikus ének. Ezért is vettem fél éven át énekórákat, főleg a légzési technikát kellett megtanulnom.

A tenisz időigényes sport, mikor tanult meg mellette gitározni is?

Olyan tizenöt éves koromban, de ez annyiból állt, hogy próbáltam pengetni a húrokat.

Megesett, hogy habozott, mi a kedvesebb, a sport vagy a zene mellett döntsön?

Nem, nem. Ez kicsi koromtól világos volt. Ráadásul harmadikos alapiskolás lehettem, amikor elküldtek egy énekversenyre, de nem túl nagy sikerrel szerepeltem, így aztán eldőlt a sorsom, hogy sportoló leszek.

Az ütőt nemrég szögre akasztotta, csak a zene maradt.

Ősszel koncertsorozatot tervezünk, a közeli napokban dől el, hol és mikor. Egyelőre szeretnénk kisebb pódiumokon fellépni.

Most már csak zenél, vagy még ki-kimegy a pályára is? Netán veterán tornákon is láthatjuk?

Ott nem, mert nem teljesítem az előírt kritériumokat, ezek elég szigorúak. A fiúkkal szívesen játszok még egy-két meccset. Egyébként is gyakran vagyok a nemzeti teniszközpontban, figyelem az ifiket, nem szeretnék teljesen eltűnni a tenisz világából. A kettősséget illetően nagy bennem a zűrzavar, a tenisz az örökre életem egy fontos része marad, a zene csak most kezd behatolni. Valószínűleg az emberek is így lesznek vele jó ideig.

A tenisz fenegyereke, John McEnroe is zenél, sőt a francia Yannick Noah is. Nem jutott eszükbe, hogy közösen egy „bemutatótornát” rendezzenek?

De igen, az is megfordult a fejemben, hogy Johnt hívom meg keresztapának… Ez nagy hecc lenne, de nem tudom, hogy megvalósítható-e.

Végül is Janko Lehotskýnak jutott ez a szerep, vele nemrégiben a tévében most futó Celebrity Camp részvevőjeként együtt jártak a Fülöp-szigeteken. A képernyőn látottak alapján Kučera inkább visszafogott volt, mint aki nem nagyon élvezi az egészet. Hasonló felkérésre a jövőben igent mondana?

Miért ne, a látszat csal, jól éreztem magam. Ami pedig a keresztapaságot illeti, úgy éreztem, ő a legmegfelelőbb erre a szerepre. Ott is sokszor pengettük a gitárt, s épp ma játszottuk föl a Celebrity Campről készült anyaghoz a kísérőzenét, amelyet Janko szerzett, s én írtam a szöveget.

Lehet, hogy egy szép napon kislánya, Kristínka ráveszi a papát, hogy térjen vissza a teniszhez?

Az, amit ő csinál, egyelőre még nem nevezhető tenisznek, inkább csak jár-kel az ütővel a kezében. Tény, hogy van kedve hozzá, magától ütögeti a labdát, majd meglátjuk. Én semmi esetre sem fogom kényszeríteni.