Táj–kép: Csak víz legyen, meg legelő

S nemcsak azt: szinte Noé bárkáját asszociálja az az állatsereglet, amelyet a vilkei gazda büszkén mutat nekünk. A seregszemlét az udvaron kezdjük, a madarak ketreceinél, amelyek egymás mellett sorakoznak. Sós Tivadar egymás után mutatja meg és sorolja az egzotikus fajtákat: hullámos papagájt, az Ausztráliából származó sárgafejű rozellát, a színpompás pennantot, a piros csőrű, piros gallért viselő, egyébként zöld nagy sándort, a kis sándort. Szinte fülsiketítő csivitelésben járjuk az udvart, amelynek a túlsó oldalán kutyasereglet nézi a gazdit, köztük foxterrier és magyar puli. Aztán következnek a nyulak, tyúkok, kacsák. Majd a pónik, a sertések, a többi állat. Mintha egy domesztikált állatkertben járnánk. Nem túlzás, hiszen, mint a tulajdonos mondja, az óvodások és iskolások rendszeresen eljönnek ide megcsodálni az állatokat. A mai gyerekeknek, akik már háziállatot is csak elvétve látnak, leírhatatlan élmény például ausztrál struccot látni. Hogy végeznek ki a mangalicák két rottweilert? Kapnak-e állami támogatást a gazdák? Kié a haszon? Hogy került a képbe a tévé és a vadászat? No és hogy Bodrogi Gyula?Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha az aktuális Vasárnapban elolvassák Kövesdi Károly riportját.