Szellő István tíz éve erősíti az RTL Klub csapatát, a kezdetektől töretlen lelkesedéssel vezeti a Híradót. Az elmúlt években több elismerést is kapott, számára mégis a Győri Médiabál kitüntetése a legfontosabb.
„Baló György és Friderikusz Sándor után ezúttal engem választottak az év médiaszemélyiségének.
Szellő Istvánt kitüntették
„Baló György és Friderikusz Sándor után ezúttal engem választottak az év médiaszemélyiségének. Ez egy fontos elismerés, nagyon jólesik, elsősorban azért, mert újságírók szavaztak a díj sorsáról. Szakmai díj, ami mögött valós teljesítmény áll. Büszke vagyok rá, hogy a kollégáim találtak alkalmasnak a kitüntetésre. Azt azonban a bálon is igyekeztem hangsúlyozni, hogy mindez csapatmunka eredménye, így az elismerés nemcsak engem, hanem számos, a háttérben dolgozó munkatársat is megillet” – mesélte a Netbulvárnak a híradós.
A Győri Médiabálon Szellő Istvánon kívül még rengeteg híresség tiszteletét tette, köztük több sportoló is, hiszen a rendezvény a pekingi olimpia jegyében telt. A szervezők adtak a külsőségekre is, a vendégeket kínai sárkány, pekingi képsorok és egzotikus falatok várták. (netbulvar)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.