Szállodás lesz a yorki hercegnő?

London/Róma. Vendéglátós lesz Sarah Ferguson yorki hercegnő, András brit herceg volt felesége – legalábbis több lap szerint. Fergie 1,6 millió euróért vásárolt birtokot az olaszországi Toscanában.

London/Róma. Vendéglátós lesz Sarah Ferguson yorki hercegnő, András brit herceg volt felesége – legalábbis több lap szerint. Fergie 1,6 millió euróért vásárolt birtokot az olaszországi Toscanában.

A Mirror című brit lap értesülése szerint luxushotelt szándékozik nyitni gazdagok és arisztokraták számára, az Il Messaggero című olasz lap viszont úgy értesült, hogy ökopanziót létesít.

A tengertől mintegy 20 kilométerre, Firenze és Pisa közt fekvő birtokon a jelentések szerint hét lakóház, két uszoda, egy tó és egy nagy erdő található.

A birtok megvásárlása a Mirror szerint azt jelentheti, hogy az egykor csőd szélére jutott hercegnő anyagi problémái megoldódtak.

A birtok arégi barát és egykori élettárs, Gaddo della Gherardesca olasz gróf szomszédságában fekszik. Tőle a hercegnő tavaly novemberben vált külön, de a baráti kapcsolat nem szakadt meg köztük. „Én vagyok a jobb keze, és továbbra is én intézem helyi ügyeit” – mondta a gróf a Mirror tudósítójának.

Állítása szerint azt is elintézi, hogy Fergie a vételárnak csak a felét legyen köteles kifizetni, mivel megígérte a turizmus fejlesztését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?