Ötven év titkai – A hatalom és én címmel megjelent Sugár András magyar újságíró, szerkesztő, tévériporter tizedik könyve, mégpedig a szerző 75. születésnapjára.
Sugár András: Ötven év titkai
Mindig is újságíró akart lenni, már 14 évesen cikket írt a Pajtás című úttörőlapban. Nagy volt benne a nyelvi kíváncsiság és talán a tehetség is, mert hat éves korában kezdett angolul tanulni édesapjával könyvből és rádióból.
Az iskolában latin, ógörög és német nyelvet tanult. 12 évesen, 1945 májusában mondta ki az első két orosz szót az orosz katonáknak:„dajtye hleba”, azaz adjatok kenyeret, s közben hamar megtanult tőlük oroszul. Ezután jött néhány más szláv nyelv, majd a francia, az olasz, a spanyol és a többi. Mivel vonzotta az újságírás, ezért hajlandó volt kisebb-nagyobb kompromisszumokra a hatalommal, de soha senkinek nem ártott – mondta. Sőt, megemlítette keresztényi morális elvek szerint élő családját, elsősorban édesanyját, akinek döntésére a vészkorszakban három zsidó ember életét mentették meg.
Az MTI 1958-ban fordító-újságírót keresett, Sugár András jelentkezett, öt nyelvből próbafordítást készített, s fölvették. Kollégái között volt Pálfy József, Dobsa János, Kis Csaba, Bochkor Jenő és Polgár Dénes. Pekingbe készült, de 1961-ben kinevezték moszkvai tudósítónak nyelv- és helyismerete miatt, ugyanis Szverdlovszkban (Jekatyerinburg) és Leningrádban (Szentpétervár) járt egyetemre.
Úgy tudta, hogy főnökei elégedettek vele, amikor 1963-ban megjelent Moszkvában Pécsi Ferenc főszerkesztő s azonnali hatállyal hazarendelte, mert a Szovjetunióból tíz nap alatt távoznia kellett. Azóta sem tudja kiutasításának pontos okát. MTI-s színekben még öt év London következett, majd Pécsi Ferenc 1971-ben „átcsábította” az MTV-be. Főmunkatársa, utazó tudósítója lett A Hét című műsornak, amelynek Polgár Dénes volt a főszerkesztője, s amely – Polgárék célja szerint – rést nyitott a vasfüggönyön, majd 1987-től a műsor főszerkesztőjeként dolgozott, de másfél év múlva leváltották – mint mondja – azért, mert elkötelezett híve lett a változásnak, a valódi reformoknak, s az 1988. március 15-i nem hivatalos tüntetés képeit bemutatta A Hétben.
Sugár András az MTV Panoráma című külpolitikai magazinjánál – amelyet Chrudinák Alajos irányított – folytatta pályafutását. 1988-tól többek között interjút készített a Svájcban élő I. Mihály román királlyal, a Madridban lakó II. Simeon bolgár cárral, a Londonban élő Karagyorgyevics Sándor szerb trónörökössel és más közép-európai vezetőkkel.
A legnagyobb nemzetközi visszhangot az Alexander Dubčekkel 1989. április 12-én Pozsonyban készült interjú váltotta ki. Az 1968-as „prágai tavasz” lelke hosszú házi őrizet után anyagbeszerzőként dolgozott. A Magyar Televíziónak mindent elmondott, „kipakolt”, háromórányi anyag gyűlt össze. Az egész világ nagy médiumai idézték szavait egy szocialista ország televíziójának (MTV) adott interjújából, ez akkor bombaként hatott – mondta a szerző.
A titkokról Sugár András elmondott egy 1972-es történetet: Leonyid Brezsnyev Budapestre jött, hogy kitüntetéseket adjon át Kádár Jánosnak 60. születésnapjára. A Munkácsy-teremben, a ceremónia színhelyén már egy órával a kezdés előtt ott szerelt a tévéstáb és ott volt a tudósító is. A megadott időpont előtt három perccel Pavlov nagykövet társaságában belépett a terembe Brezsnyev, s körülnézve azt tudakolta, mit ábrázol a festmény. A nagykövet elmondta, hogy a szlávok fejedelme hódol a nyeregben ülő Árpád magyar vezér előtt. A szovjet pártfőtitkár megdöbbent és lassan megkérdezte: „Ez valami célzás? Talán a mai ceremóniára?” Pavlov nagykövet halkan, kissé ijedten megmagyarázta a helyzetet, mire megérkezett Kádár János és a botrány elmaradt. Az esetnek egyetlen oroszul értő fültanúja Sugár András volt, de a rendszerváltozásig nem írhatott róla – tette hozzá a szerző, akinek első könyve 1977-ben jelent meg.
SUGÁR ANDRÁS INTERJÚALANYA VOLT
4 Császárok: I. Hailé Szelasszié, Mohammad Reza Pahlavi.
4 Királyok: Norodom Szihanuk, I. János Károly spanyol király.
4 Államfők: Mihail Gorbacsov, George H. W. Bush (az idősebb), Jimmy Carter (USA), Borisz Jelcin (Oroszország), Hájim Herzog (Izrael), Jacques Chirac (Franciaország), Urho Kekkonen és Mauno Koivisto (Finnország), Václav Havel (Csehország), Ion Iliescu (Románia), Franjo Tudjman és Stipe Mesic (Horvátország), Göncz Árpád (Magyarország), Zseljo Zselev (Bulgária), Fidel Castro (Kuba), Slobodan Milosevics (Szerbia), Isabel Perón és Raúl Alfonsín (Argentína), Daniel Ortega (Nicaragua), Eduard Sevardnadze (Grúzia), Wojciech Jaruzelski (Lengyelország), Julius Nyerere (Tanzánia), Makariosz, Vasziliu és Kleridesz (Ciprus), stb.
4 Kormányfők, kulturális, tudományos és politikai személyiségek: Margaret Thatcher, Hruscsov, Olof Palme, Helmut Kohl; Kádár János, Grósz Károly, Németh Károly, Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor (Magyarország), Aznar (Spanyolország), Pierre Trudeau (Kanada), Fred Sinowatz és Alois Mock (Ausztria), Tadeusz Mazowiecki, Bielecki és Hanna Suchocka (Lengyelország), Lubomír Štrougal és Alexander Dubček (Csehszlovákia), Václav Klaus (Csehország), Peresz, Samir, Saron, Netanyahu, Arensz, Ramon (Izrael), Andreotti (Olaszország), Ján Čarnogurský és Vladimír Mečiar (Szlovákia), Lojze Peterle (Szlovénia), Csao Ce-jang (Kína), Carl Bildt (Svédország), Andreasz Papandreu, Kanellopulosz, Micotakisz (Görögország), Zbigniew Brzezinski, Tom Lantos, McNamara, George Soros (USA), Lionel Jospin (Franciaország), a dalai láma (Tibet), Jurij Gagarin (SZU), Krisna Menon (India), John Steinbeck, Erskine Caldwell, King Vidor, Jack Lemmon, Kim Novak (USA), Mikisz Theodorakisz, Vangelisz és Melina Merkuri (Görögország), Manfred Wörner (NATO), Vlagyimir Zsirinovszkij (Oroszország).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.