Rasszista fejtegetések

London. James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikus felháborodást váltott ki minapi lapnyilatkozatával, amelyben kijelentette, hogy az afrikai feketék „kevésbé értelmesek”, mint a fehérek. A tekintélyes londoni Science Museum tiltakozás jeléül már le is mondta az amerikai tudós mára tervezett előadását .

London. James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikus felháborodást váltott ki minapi lapnyilatkozatával, amelyben kijelentette, hogy az afrikai feketék „kevésbé értelmesek”, mint a fehérek. A tekintélyes londoni Science Museum tiltakozás jeléül már le is mondta az amerikai tudós mára tervezett előadását .

Az orvosi Nobel-díj 1962-es kitüntetettje azt a nézetét hangoztatta a The Sunday Timesnak adott nyilatkozatában, hogy rosszak az afrikai kontinens kilátásai, mert – mint mondta – „a Nyugat abból indul ki segélyezési és fejlesztési politikájában, hogy az afrikaiak intelligenciája megfelel a miénknek, holott minden vizsgálat ellentmond ennek”. Meggyőződése szerint „a következő tíz évben fel fogják fedezni azokat a géneket, amelyek felelősek ezekért a (Watson által vélelmezett képességekbeli) különb?ségekért”. Emberjogi szervezetek képviselői követelik Watsontól kijelentésének visszavonását, és elvárják tőle a bocsánatkérést.

Watson a 2004-ben elhunyt Francis Crickkel együtt térképezte fel 1953-ban az emberi DNS (örökítő anyag) szerkezetét. Watson és Crick a röntgenkrisztallográfia mérési módszerének kidolgozójával, Maurice Wilkinssel együtt kapta meg 1962-ben az orvosi Nobel-díjat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?