„Nem bírom tovább!” Sokszor hangzik el ez a mondat, miközben az asztalra roskadva írom a leckém, vagy tanulok a másnapi dolgozatra. Gyűlölöm az évvégét. Biztosan jó pár ember van még rajtam kívül, aki ugyanígy érez, de gondolom, mi, kilencedikesek vagyunk a legtöbben. Felvettek oda, ahová szerettem volna járni.
Ráérsz még az életben idegeskedni
Soha nem követelték tőlem, hogy ilyen eredményeim legyenek, de úgy érzem, ezzel tudom megköszönni azt, amit értem tesznek, és tettek hosszú évek során a szüleim. Most mégsem tudok kitartani. Vége. Nagy valószínűséggel közepes osztályzatot kapok kémiából. Soha nem volt az erősségem, de mégis rosszul esik. Soha nem volt még 3-as a bizonyítványomban. Úgy látszik, most ezt is meg kell élnem. Csalódnom kell magamban.
Azt hittem, anyu és apu is ugyanígy érez majd. Mégis, akármilyen hihetetlen, mikor odaálltam apa elé, hogy közöljem vele a hírt, egészen meglepett, és ezt mondta: „Kislányom, lazíts! Az a tanár, aki neked hármast ad és értékeli a tudásod, 20 év múlva is ugyanúgy osztályozni fog és beírja a hármasokat. Ha nem kémikus vagy vegyész akarsz lenni, akkor ne foglalkozz vele. Ráérsz még az életben idegeskedni. Majd augusztusba készülj a középiskolába. Most itt a tavasz. Lazíts!”
Anyu ugyanezt mondja, bár az ő hangjában még érezni a félelmet, hogy leromlok. Engem ezek a mondatok ezerszer jobban inspirálnak, mintha korbáccsal csapkodnák a hátam, hogy tanuljak. (Köszi apu és anyu.)
Talán nem is olyan szörnyű a helyzetem. A kémiát még megpróbálom kijavítani, de ha most nem sikerül, majd következő nekifutásra menni fog. Éljen az optimista életszemlélet! Ajánlom mindenkinek!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.