Prágára bízza a Malév

Budapest. A Malév nem vesz részt abban az eljárásban, amelyet a cseh hatóságok folytatnak azzal a hajléktalannal szemben, aki a múlt pénteken a prágai reptéren elrejtőzött a magyar légitársaság várakozó repülőgépének csomagterében.

Budapest. A Malév nem vesz részt abban az eljárásban, amelyet a cseh hatóságok folytatnak azzal a hajléktalannal szemben, aki a múlt pénteken a prágai reptéren elrejtőzött a magyar légitársaság várakozó repülőgépének csomagterében. Németh Krisztina, a Malév szóvivője elmondta, az eset a cseh hatóságokra tartozik, amelyek azonnal megkezdték a nyomozást. Németh Krisztina szerint a hajléktalannak „nem volt konkrét célja” azzal, hogy a magyar légitársaság repülőgépében bújt meg. Ezért a Malév nem tervez különösebb szigorításokat, így is folyamatos az ellenőrzés. Anna Kovářiková, a Cseh Repülőtéri Igazgatóság szóvivője csütörtökön számolt be az esetről, amely még a múlt pénteken történt. Egy cseh hajléktalan a Prága-Ruzyně-i repülőtéren észrevétlenül és illegálisan átjutott a vámellenőrzésen, bebújt egy csomagszállító alagútba, és azon keresztül kijutott arra a térségre, ahol a felszállásra előkészítendő gépek parkolnak. Ott elrejtőzött a magyar légitársaság egyik gépének csomagterében. A cseh légitársaság dolgozói fedezték őt fel a felszállás előtti ellenőrzés során. Nem tudni, mi volt a hajléktalan szándéka, mindenesetre nagy riadalmat keltett a repülőtéri személyzet körében az, hogy ilyen simán ki tudta játszani az ellenőrzést. A szóvivő közölte, az eset nyomán azonnal szigorították az ellenőrzést mindazon területeken, amelyeken a férfi oly könnyedén átjutott. Az utasok biztonsága nem forgott veszélyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?