Példája vezérel, szép szava vi

Magyar nyelvünk egyik legszebb szava az édesanya – egyszerre jelzi az ősi emberi kultúra főalakját, a Magna Matert, aki a mindenség szülője, és azt, hogy szeretjük, édesnek tartjuk. Nyelvünk gazdagságát bizonyítja, hogy az anya szót jelzőként is használjuk és főnévhez fűződő érzelmi viszonyunkat fejezzük ki vele – ilyen pl. az anyanyelv és az anyaföld. Magát a gyermeket szülő nőt csak a XIX. században kezdték anyának, anyunak, édesanyának hívni és akkor is inkább a polgári családokban. Vidéken inkább anyám, anyámasszony és a szülém terjedt el. A peremterületeken és a Felvidéken a mama megszólítás volt szokásos, a Nyugat-Dunántúlon a nyanya, a Közép-Tisza vidéken pedig a dajka.

Életünk főalakja: az anya

Az édes, gondoskodó és szerető anya valamennyiünk életének főalakja: gyengéd irányítása befolyásol mindent, amit teszünk, példája vezérel, szép szava vigasztal, aggódó tekintete elkísér még akkor is, amikor már rég a saját útjainkat járjuk, és csupán az emléke óv meg a botlásoktól. Életünk minden napja ünnep, amit vele tölthetünk, de ezt többnyire csak akkor tudatosítjuk, amikor már anya nélküli árvák vagyunk, és csupán a sírjára vihetünk virágot. Addig természetesnek tartjuk az is, hogy van, aki a saját életénél is fontosabbnak tartja a mi javunkat és boldogságunkat, akkor is szeret, amikor hibázunk vagy bántjuk őt, és neki többszörösen fáj minden sérelmünk, csalódásunk. Talán csak az ünnepnapokon jut eszünkbe, milyen szerencsések vagyunk, hogy mindez a jó megadatott nekünk, és ilyenkor próbáljuk szavakkal, virágokkal kifejezni a túlcsorduló érzelmeket. Legtöbbször sikertelenül, hiszen azt, ami a világ legegyszerűbb és egyben legmagasztosabb dolga – az anyai szeretetet –, sem megköszönni, sem meghálálni nem lehet. Csak viszonozni, az év háromszázhatvanöt napján, minden pillanatban, szóval, tettel és gondolattal is.

Az ősi vallásokban központi szerepet töltött be a Nagy Isten Anya, akiből a mindenség ered, eleink hozzá imádkoztak az asszonyok és a föld termékenységéért, a föld megújulásáért és az ellenségeikkel szembeni védelemért is. Az óindiai Prithivi, a nyugati sémi Asirat, a kis-ázsiai Kübelé és a görög Gaia és Rheia alakja is a meghaló és feltámadó Istenhez kapcsolódik, mint annak anyja vagy felesége, a földi létezés fenntartója, aki testet ad az égi természetű léleknek. A keresztény kultúrában a bibliai Éva, a halált hozó bűn anyja a test esendőségét, míg Szűz Mária, a Megváltó Anyja a megtisztult lélek örökkévalóságát képviseli.

Teremtő, befogadó ősanya

Mivel az emberi természet is kettős, szüntelenül hadakozik bennünk az égi és a földi, az isteni és az állati, a jó és a rossz – ennélfogva a vallásokban és a mondavilágban egyaránt ellentmondásos az anya szerepe. Vannak gyermeküket hőn szerető, érte akár önmagukat is feláldozó édesanyák, és vannak kegyetlen gonosz anyák is – a magyar nyelvben találóan utal erre a különbségre az anya-banya szavak ellentétes értelme. A rossz, gondatlan anya alakja azonban mindenhol csupán a szabályt erősítő kivételként szerepel, és azért is vált ki olyan erős felháborodást, mert a jóságos, odaadó, gyermekeit vérével tápláló, testével védelmező anyát tartjuk természetesnek. Ez jut először eszünkbe a szó hallatán, és ezt próbálják kifejezni az anya különböző ábrázolásai a művészetekben is. Alakja elsősorban az életfa motívumával kapcsolódik össze, de termékeny ölét gyakran szimbolizálják belül üres, befoglaló formát mutató tárgyak (bőségszaru, edény, kehely, kút), épületek (ház, templom), természeti képződmények (barlang, virágok, hegy), az elemek közül pedig a föld és a víz is. Aki érti a jelképek nyelvét, az a víz, fa, föld hármasában látja ezt a teljességet. A víz, mint a magzatvíz, az élet vize, a születésre, az élet kezdetére utal, a fa a földből és vízből sarjadó élet, ágai az ölelő karok, levele, virága a megújuló szeretet, a halál után pedig mindannyiunkat szülőként fogad be az édes anyaföld.

Égi édesanyánk

A kereszténység a Szűzanyát magával az anyaszentegyházzal azonosítja, hiszen a hívők az egyháztól nyert kegyelem révén újjászületnek. A magyarság ősi hitvilágának anyaalakja már a honfoglaláskor a Boldogasszony tiszteletével olvad egybe, aki az ég kékjével, mint nagy kék palásttal óvta és védte eleinket. A kereszténység felvétele után Szent István az Istenanya, Szűz Mária oltalmába ajánlotta népét, évszázadokon át, a „Boldogasszony Anyánk, égi nagy patrónánk” kezdetű ének volt a magyar nép himnusza, amellyel égi édesanyjához fohászkodott. De Máriát maga Jézus is mindannyiunk gondviselőjévé rendelte, amikor a keresztje mellett álló tanítványnak azt mondta: „ĺme, a te anyád”. A gyermekéért önmagát feláldozó, annak mindent alárendelő és halott fiát keservesen megsirató Mária a keresztény kultúrkörben azóta is minden édesanya példaképe és védelmezője. Az egyház neki szentelte az év legszebb hónapját, májust – azaz Boldogasszony havát, amikor minden nyíló virág, csicsergő madár a megújuló életet köszönti és a templomokban litániákat tartanak, rózsafüzért mondanak május királynéja tiszteletére. Ez a tiszteletadás szintén a pogány szokásokból eredeztethető, a rómaiak Flora istennőt, a germánok Nerthert ünnepelték májusban féktelen mulatozással. Ezekből csupán a májusfa állítása maradt fenn máig, a pogány istennőket felváltotta az a könyörületes Istenanya, akinek először egy ulmi dominikánus szerzetes font májusban koszorút. Lellisi Szent Kamill már májusi ájtatosságokat is tartott és az oltárra helyezett virágcsokrokból kihúzott egy-egy szálat, így elmélkedett a Szűzanya erényeiről – innen ered, hogy a rózsa a szeretet, a nefelejcs a hűség, az ibolya a szerénység jelképe. Angliában már az 1600-as évektől a húsvétot követő negyedik vasárnapon tartották az anyák ünnepét, a Mothering Sunday-t – ilyenkor a családjuktól távol dolgozók is szabadságot kaptak, hogy hazamehessenek és a napot az édesanyjukkal tölthessék. Magyar nyelvterületen csak a XIX. század végén terjedt el Mária májusi tisztelete, először a kalocsai Miasszonyunk Nővérei tartottak májusi ájtatosságokat.

Ez az ünnep nem a külsőségekről szól

Az, hogy világszerte májusban ünneplik az anyák napját, mégsem annyira az egyházi hagyománynak köszönhető, mint inkább két amerikai hölgynek. Először 1872 májusában a bostoni nőegylet Julia War Howe kezdeményezésére ünnepelte meg az anyák napját, 1907-ben pedig Anna Jarvis próbálta nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Elhunyt édesanyja emlékére május második vasárnapjára tűzte ki az anyák napját, a szép szokás hamarosan elterjedt egész Amerikában, és a második világháború előtt a virágkereskedők Európában is propagálni kezdték. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első anyák napi ünnepséget a májusi Mária-tisztelet hagyományával összekapcsolva. 1928-ban az anyák napját már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepségek közé, és bár a posztszocialista államokban hosszú időre teljesen kiszorította a nemzetközi nőnap, ma már ezekben is mindenhol külön köszöntik az édesanyákat. Az ajándékvásárlás ilyenkor nem szokásos és bizonyára ennek köszönhető, hogy ez az ünnep nem a külsőségekről, hanem az igazi érzelmekről szól. Egy görbe vonalakkal meghúzott és pirosra festett papírszív, egy csokor virág és főleg egy együtt eltöltött délután úgyis többet elmond minden megvásárolható ajándéknál és drága tárgynál. Mert ne feledjük, az édesanyák mindenkinél jobban ismerik gyermekeiket és azt is értik, érzik, amit szavakkal elmondani sem lehet.

Mikor ünneplik az anyák napját?

Magyarország és a magyarlakta területek – május első vasárnapja

Szlovákia, USA, Belgium, Dánia, Finnország, Japán, Olaszország,

Tajvan, Törökország – május második vasárnapja

Bahrain, Dél-Amerika legtöbb országa, Hongkong, India, Malajzia,

Mexikó, Pakisztán, Szaúd-Arábia, Szingapúr – május 10.

Franciaország, Svédország – május utolsó vasárnapja

Lengyelország – május 26.

Libanon – a tavasz első napja

Argentína – október második vasárnapja

Thaiföld – augusztus 12., Sirikit királynő születésnapja