Lefoglalták a mobil tesztelőpontokat működtető cégek dokumentumait

országos tesztelés

A Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalának (KÚFS) munkatársai csütörtökön lefoglalták 23 olyan cég könyvelési dokumentumait, amelyek a Covid-19-járvány idején mobil tesztelőpontokat (MOM) üzemeltettek – közölte Daniel Súkup, a Pénzügyi Igazgatás szóvivője.

A szóvivő hozzátette, a csütörtöki országos akció során számos, a 2020 és 2023 közötti időszakra vonatkozó, könyveléssel kapcsolatos dokumentumot, nyugtákat, számlákat szállítóleveleket foglaltak le. 

„A lefoglalások és az ellenőrzések a tesztelőpontok működésére, illetve az antigéntesztek beszerzésére vonatkozó adószabályok megsértésének gyanújával kapcsolatosak”

 – mondta a szóvivő, és hozzátette, az Állami Számvevőszék (NKÚ) hiányosságokat tárt fel ebben az időszakban a tesztelőpontok finanszírozásában és működésében.

Jozef Kiss, a Pénzügyőrség (FS) elnöke rámutatott, hogy az adóhatóság az év eleje óta vizsgálódik az ügyben. 

„A mai intézkedést a megszerzett információk alapján hoztuk meg, ezután a jogi vizsgálat következik” 

– tette hozzá Kiss.

A KÚFS megvizsgálja a lefoglalt dokumentumokat, ezt követően dönt a további lépésekről.

Szerdán tárgyalt a kormány a tesztelőpontok finanszírozásának kérdéséről. Az kormányülést követően Ľubomír Andrássy, az NKÚ vezetője elmondta, hogy a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) vezetése 2023 végén elrendelte a tesztelőpontok működésével kapcsolatos adatok törlését, ezért kulcsfontosságú információk hiányoznak arról, hogy ki hány tesztelőpontot működtetett, hány tesztet végeztek el, illetve hogy mennyi állami támogatást kaptak ezek a tesztelőpontok. A vizsgálati eredményeket a rendőrségnek és a Pénzügyőrségnek is továbbították.

Az ÚVZ azt válaszolta, nem adott ki az adatok törlésére vonatkozó utasítást. Kijelentette, hogy a mobil tesztelőpontok nyilvántartásával kapcsolatban a Moje eZdravie adatbázisban regisztrálta a szolgáltatóra, az azonosítóra, a tesztelőpontok helyére, a tesztelés időpontjára és egyéb adatokra vonatkozó adatokat. Hangsúlyozta, hogy nem gyűjtött a tesztelőpontok finanszírozásának kérdésével kapcsolatos adatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?