Pavarotti búcsúzik

Róma. Több mint negyven év után földkörüli turnéval elköszön közönségétől a világhírű tenor. Az olasz operaénekes búcsúturnéja során negyven városban lép majd színpadra 2005-ben.
Luciano Pavarotti a hatvanas évek elején kezdte pályáját.

Róma. Több mint negyven év után földkörüli turnéval elköszön közönségétől a világhírű tenor. Az olasz operaénekes búcsúturnéja során negyven városban lép majd színpadra 2005-ben.

Luciano Pavarotti a hatvanas évek elején kezdte pályáját. Tájékoztatása szerint producere, Harvey Goldsmith ötlete volt a világ körüli turné, hogy a lemezkiadás történetének legsikeresebb klasszikusa még egyszer, utoljára színpadra lépjen Buenos Airestől Párizson és Londonon át New Yorkig.

„Ha vége a körútnak, én is lelépek a színpadról. A turné igen hosszú, de én nem úgy turnézom, mint egy rocksztár, aki minden este fellép. Kettő, maximum három előadásom lesz havonta. Pontosan negyvenhárom esztendővel ezelőtt koncerteztem először, de mostanra előfordul, hogy azt sem tudom, hol ébredek. Azt szeretném, ha az emberek egy igen komoly operaénekesként emlékeznének rám” – mondta a világhírű művész.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?