Paradicsomos pite

Hozzávalók:
A tésztához: 10 dkg búzaliszt, 5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 10 dkg margarin, csipetnyi só.

Hozzávalók:

A tésztához: 10 dkg búzaliszt, 5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 10 dkg margarin, csipetnyi só. A töltelékhez: 2 tojás, 3 dl tejszín, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 evőkanál olívaolaj, 2 ág friss kakukkfű, 2 fej paradicsom, 15 dkg füstölt sajt, só, darált bors

Elkészítése:

Tegyük a liszteket egy tálba, szórjunk rá csipetnyi sót, majd szeleteljük rá a jéghideg margarint. Kezünkkel rövid idő alatt morzsoljuk össze, majd csorgassunk hozzá pár evőkanál hideg vizet, és gyúrjuk lágyabb tésztává. Nem baj, ha a tésztában maradnak kisebb margarin darabok, ettől lesz majd ropogósan porhanyós. Tegyük egy kis tányérra, takarjuk le, majd pihentessük egy kicsit a hűtőben. A pihentetés után lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centi vastagságúra, majd béleljünk ki vele egy vajjal kikent és liszttel meghintett kerek, peremes sütőformát, kilógó széleit éles késsel vágjuk le. A töltelékhez szeleteljük fel karikára a vöröshagymát, majd egy serpenyőben olívaolajon pároljuk meg. Fűszerezzük kakukkfűlevéllel, darált borssal és kevés sóval. Ha kissé kihűlt tegyük a kibélelt formába, szórjuk rá az öszszekockázott sajtot, majd készítsük el a tejszínes öntetet. Egy kis tálba öntsük a tejszínt, üssük bele a tojásokat, ízesítsük sóval és kevés darált borssal, szerecsendiót is reszelhetünk bele. Keverjük jól össze, és öntsük a hagyma tetejére. Szeleteljük fel a paradicsomokat, majd ezt is helyezzük a megtöltött pite tetejére. Szórhatunk még rá kakukkfűleveleket, majd előmelegített sütőben 150 fokon körülbelül 35–40 perc alatt süssük pirosra. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?