Pánikoló kajakalandor

Szeretek enni, nem titok. Szeretem az ízeket, de félek is tőlük mostanában, mivel oly sok riasztó dolgot olvas és hall az ember. Amikor fellapozom a helyes étkezésről szóló folyóiratokat, vagy kinyitom a hűtőszekrényt, olyan érzés kerít hatalmába, mintha a rendőrségi híreket kapcsolnám be. Riadót fújnak gyomornak, hasnak, bélfalaknak. Én már csak kajakriminek becézem az ételek veszélyeire felhívó cikkeket.

Kifordított a világ: akinek van ideje elkészíteni az ételt, annak nincs a hozzávalókra pénze, akinek van pénze, nincsenek főzési tapasztalatai, és inkább a gyorséttermeket, vastagabb pénztárca esetén az éttermeket részesíti előnyben. Mai lóti-futi világunkban ugyanis gyorsan kell tudni bevásárolni, gyorsan elkészíteni és befalni az ételeket, mintha evésverseny résztvevői volnánk.

Amerikából írta egykor Pista barátom, milyen rafináltak az amerikaiak: a sós ételek csomagolópapírjára nagy betűkkel azt írják, hogy „Cukormentes”, az édes ételeken pedig a jól látható „Só nélkül” felirat áll. Túlzó, de vicces észrevétel. A feliratoknak köszönhetően Amerika lakosának tehát bármely termék megvásárlásakor az az érzése, hogy tett valamit egészsége érdekében, hiszen valamilyen ártalmas anyagot nem juttatott szervezetébe.

Amikor az üzletekben a zacskós levesek és mártások polcai közt járok, sci-fi olvasmányélményeim jutnak az eszembe: az űrhajósok tablettákat és tubusok tartalmát fogyasztják kozmikus utazásaik során. Egykor nagyra nyitottam gyermeki szememet, hogyan lehetséges az ilyesmi, néhány éve pedig már polcainkon, sőt asztalunkon vannak a bizonyítékok: két perc alatt főzés nélkül. Igaz, hogy az íze mindnek ugyanolyan, ízlelőmirigyeim csak árnyalatnyi eltéréseket fedeznek fel, és a feliratok különbözősége már nem hiteti el velem, hogy különféle levesekről van szó. Ám beteljesült az íztelen csoda. Kevés pénzért megtömni a pocakot, ez korunk fontos tézise. De vajon jóllakik-e az ember, vagy csupán a gyomrát teszi tönkre?

A fogyasztók többsége azt tartja szem előtt, hogy friss, tartós és olcsó legyen az áru, hogy hétvégeken hatalmas üzletkolosszusokban vásárolhasson méretes, guruló kosarakba legalább egy hétre előre. Egymásnak ellentmondó szavak értelmében hiszünk. A hétvégi családi kirándulások ezért nem a természetet célozzák meg, hanem a szupermarketeket, ahol minden szuper: van légkondi, ezernyi áru közül válogathatunk, van gyermekmegőrző, műutcák, szökőkutak, gyorséttermek. Szuper családi hétvége.

És a gyerek lassan, de biztosan megtanul zacskós olasz tésztaféléket, konzervgulyást, száraz porból krumplikását készíteni, anyuka nélkül is. Időben önállósul, talán nem is kell neki elmagyarázni a készítési útmutatót: hogyan mérje és öntse ki a vizet a tálba, hogyan gyújtsa meg a gázt, vagy kapcsolja be a villanysütőt, hogyan keverje meg az ételt. Ha nem megy neki, még mindig megállhat a pizza- és hamburgerárusoknál.

Nem vagyok mesterszakács, de szeretek főzni. Főként alapanyagokból, semmi félkészet. Pedig milyen könnyű, időt spóroló művelet vízbe szórni a krumpliport, vajat vagy tejet adni hozzá, és nem kell krumplit pucolni és szeletelni és főzni és szétpréselni és keverni és... Folyton hadakozom a gyorskaja ellen, és magam is a csapdájába estem. A káros, cukrozott szárított gyümölcsöt is szeretem, akár a kínai éttermeket, pedig gluraman van az ételben, ami erősíti az ízt, de fejfájást, izzadást, erős szívverést, égető érzést okoz. Szeretni is fogom, míg nem jelentkezik nálam erőteljesen a gluraman hatása. Aztán talán, mielőtt még nem késő, leállok.

Túl bonyolult számomra egészségesen élni. Nem állhatok naponta egész délelőtt a gáztűzhely mellett, nem ellenőrizhetem, egészséges-e a vásárolt zöldség, tojás, sajt, nem futkoshatom végig az üzletek többségét, hogy az árakat vagy az áruk minőségét összehasonlítsam, nem olvashatom el minden étel-ital összetételét... Vagy mégis? Nem találok a nagyvárosban kecskét, tehenet, hogy friss tejet igyak, sem szmogmentes kiskertet, nem ellenőrizhetem az étel frissességét és származási helyét. Csak az akaratom hiányzik hozzá, hogy egészségesen étkezzem? Csak a lustaságom az oka, hogy félkész termékek után is nyúlok, és külföldi, tartósított joghurtokat és hasábburgonyát is a számba veszek? Nem csupán arról van szó, hogy igénylem az ízek különbözőségét, legyen szó egészséges vagy akár „mérgezett” ételekről?

Nem dohányzom, nem iszom, ne is egyek? Mitévő legyek? Ugye, pánikom túlzott és felesleges? Ugye, nem minden üzletben kapott élelmiszer van tele tartósítószerekkel, ugye, nem mind egészségre káros és veszélyes? Ugye?