Gúta. A városi képviselőtestület számos ülésén szó volt a helyi iskolák fenntartási költségeinek csökkentésére vonatkozó megszorító intézkedésekről. Az egyes iskolaigazgatók felszólalásukban nem voltak hajlandóak elfogadni az iskolákat és iskolai intézményeket ért változtatásokat.
Összevonják a két magyar iskolát?
Saját fűtési rendszer
Az iskolák fűtési költségei együttesen meghaladják a hárommillió koronát. A Palkovich utcai II. Rákóczi Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskolának saját fűtési rendszere van. Ennek ellenére problémát jelent a számukra a bérköltségvetés összeállítása. Kucsera Erazmus, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a fenntartási költségek csökkentésére sok segítséget kapnak a várostól és az egyes magánvállalkozóktól.
Az összevonásról a következőket nyilatkozta: „Nem tartom helyes lépésnek. A legnagyobb probléma, hogy az iskolaügyi minisztérium nem dolgozta ki az új iskola törvényt, melyre már rég várunk. Az utolsót 1984-ban adta ki, amelyben harmincöt diákra maximalizálták az osztály létszámát. Ez a szám ezen viszonyok mellett egyszerűen elfogadhatatlan. A fejlett országokban húsz alá csökkentették a diákok osztálylétszámát, hiszen kevesebb diákkal jobb eredményeket lehet elérni. Bízom benne, hogy az osztály létszáma nálunk is 20 alá fog csökkenni. Úgy gondolom, hogy semmiképpen nem volna helyes, ha az önkormányzat ily módon beleavatkozna az iskola belügyeibe. A szülőnek joga van eldönteni, hogy melyik iskolába íratja a gyermekét. Ez az intézkedés a szülők szabad iskolaválasztását is korlátozná.
Az érem két oldala
Csütörtöki Erzsébet, az Iskola utcai magyar alapiskola igazgatója az összevonás gondolatáról a következőképpen vélekedik: „Az éremnek két oldala van. Ha a gazdaságosságot vesszük alapul, akkor valóban ez egy jó döntés lenne. Ám pedagógusként és szülőként én ezt nem tudnám támogatni, hiszen mindenképpen a gyermek a legfontosabb az iskolában, és a ráfordított idővel tudjuk őt tudásilag gazdagítani. Az összevonásokkal nagy létszámú osztályok alakulnának ki, nagyon kevés idő jutna egy gyermekre. Úgy gondolom, a 20 diákból álló osztálylétszám az ideális a tanítási órán, amikor a gyermek és a pedagógus egyaránt úgy érzi, hogy az elétárt követelményeknek meg tud felelni.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.