Komárom. A Márton Áron Szakkollégiumon belül működő, Határon Túli Oktatás Fejlesztéséért Programiroda oktatáskutató képzést szervezett Szlovákiában.
Oktatáskutató képzést tartottak
„Hasonló tanfolyamokat tartottunk már Erdélyben, a Vajdaságban és Kárpátalján is, mégpedig azzal a céllal, hogy elősegítsük a határon túli oktatáskutatást – tájékoztatta lapunkat Papp Z. Attila, a programiroda vezetője, a képzés ötletgazdája. – Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy míg az egyes országokban a többségi nemzet részéről létezik ilyenfajta kutatás, addig a kisebbségben élő magyarok körében szinte egyáltalán nem. Mi több, megfelelő szakembereket sem igen találtunk, ezért első lépésként alapképzést indítottunk az egyes országokban a potenciális kutatók részére.”
Ifjúsági korszakváltás
A tanfolyam során olyan témakörökben hallhattak előadásokat a résztvevők, mint bevezetés a felsőoktatás szociológiájába, kreatív módszerek az oktatáskutatásban, oktatási intézmények fejlesztési lehetőségei az Európai Unióban, a szlovákiai felnőttképzés aktuális kihívásai, ifjúsági korszakváltás és globalizáció, a felvidéki magyar oktatás aktuális kérdései, reformtörekvések a szlovákiai oktatásban.
A napokban lezárult alapképzést Papp Z. Attila elmondása szerint további módszertani tanfolyamok követik majd, miközben a résztvevők kisebb egyéni kutatásokat végeznek. A programiroda vezetője elképzelhetőnek tartja közös kutatási témák kiírását is, ami jó lehetőséget kínálna az egyes országokban tapasztalható eredmények összehasonlítására. A munkákat kiadvány formájában is meg szeretnék jelentetni.
Papp elárulta azt is, hogy míg Erdélyben, a Vajdaságban és Kárpátalján aránylag nagy érdeklődés mutatkozott az oktatáskutató képzés iránt, a Felvidéken nehezen jött össze a 15 fős csoport. Sajnálattal konstatálta, hogy a keleti országrészekből például egyetlen résztvevőjük sem volt. Ami pozitívumként értékelhető viszont, hogy akik eljöttek, azok aktívak és várhatóan a továbbiakban is számíthatnak érdeklődésükre. A magyar oktatásügyi minisztérium által finanszírozott képzés hazai lebonyolítását az Agora Iroda vállalta magára, a Selye Egyetem pedig előadótermet és szállást biztosított a résztvevőknek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.