Nem tudjuk, micsoda

Alfred Binet IQ-tesztje 1905-ben nyerte el végső formáját. Feladata volt, hogy kiszűrje a „problémás” tanulókat, illetve, hogy számukra létrehozzanak egy speciális osztályt. A teszt készítői könnyű feladatokat találtak ki, amelyek tökéletesen bemutatták, hogy a gyerekek adott korosztálya miképpen viselkedik. A teszt feladatait 1959-ben újították meg, ugyanakkor lehetővé tették, hogy az intelligencia fejlődését is mérjék kétéves kortól ötéves korig félévente, majd tizennégy éves korig évente. Az analízis lehetővé teszi, hogy a gyerekeket különböző csoportokba sorolják be. 140-nél magasabb IQ: kiemelkedő intelligenciaszintet jelent, tehetséges személy, nyugodtan mondhatjuk, hogy zseni (a népesség 0,4-0,8 %-a). 120-140 IQ: magas intelligenciaszint, tehetséges személy (a népesség 3,5-10 %-a). 110-120 IQ: elég magas intelligenciaszint, kiváló képességekkel rendelkező személy (a népesség 11-17 %-a). 90-110 IQ: átlagos intelligenciaszint (a népesség 45-60 %-a). 80-90 IQ: korlátolt intelligenciaszint, lassú észjárás (a népesség 15,3-17 %-a). 70-80 IQ: átlag alatti intelligenciaszint, lassúság, debilitás, szellemileg elmaradott (a népesség 6-7,4 %-a). 70-nél alacsonyabb IQ: szellemi elmaradottság.

Az intelligenciamérés meglehetősen vitatott kérdés szakmai körökben. Egyes vélemények szerint a gyermekek pszichikai fejlődését nem szabad csupán erre leszűkíteni. Egy példa: ha egy kozmetikus felállítana egy hasonló tesztet, és mérné az SZQ-t (szépség kvóciens), hogy milyen selymes a bőr, milyen hosszú az orr, milyen széles a csípő stb., az emberek teljesen jogosan felháborodnának, hiszen a szépség egy olyan tulajdonság, ami túl komplex ahhoz, hogy pusztán számértékekkel fejezzük ki. (i-t)