Nem kell mindent túl komolyan venni

Ám a magánéletéről – ami a kíváncsiakat érdekli – nem sok mindent tudnánk meg. Mert, ugye, életrajzokba nem szokás beírni, hogy a pápa a gulyást szereti, szívesen utazik helikopteren és kedveli a macskákat. Most viszont ilyen pápai „titkokból” fedünk fel néhányat.

Elődjével, II. János Pál pápával ellentétben XVI. Benedek sosem volt halálosan szerelmes, és nem is morfondírozott azon, hogy egyszer családot alapít – vallotta be korábban barátjának, Peter Seewaldnak, aki interjúkat készített vele, s ezeket A föld sója című 1996-ban kiadott könyvben gyűjtötte össze. Igaz, akkor, amikor a beszélgetések készültek, és a könyv megjelent, még nem volt pápa Joseph Ratzinger, de megválasztása után igazi bestseller vált a könyvből. Belőle lehetett megtudni egy-két érdekes sztorit.

Talán egyértelmű is volt, hogy pap lesz, hiszen a család nagyon vallásos volt, az anyát Mariának, az apát Josephnek hívták – mint Jézus szüleit. Az apa vasárnaponként háromszor is eljárt misére: reggel hatkor, délelőtt kilenckor, s még délután is, az étkezések előtt pedig mindig imádkozni kellett. Bátyjával, Georggal együtt szentelték pappá, s ami még közös bennük: mindketten nagy zenerajongók. A pápa imádja Mozartot, Beethovent, Chopint, nagyszerűen zongorázik, és képzeljék csak: van saját iPodja is, amit a vatikáni rádió ajándékozott neki, hogy Benedek bármikor hallgathassa kedvencei szerzeményeit.

Nagyon fontosak számára a bajor gyökerek, amelyekből, mint mondta, mindig erőt tud meríteni. Egy pápa nem járhat víkendezni Bajorországba, nem ruccanhat át akkor, amikor kedve szottyan. De annyi emléke van, hangoztatja minduntalan, hogy gondolatban is bebarangolja az ismert tájakat, sosem érzi magát túlságosan távol hazájától, s ezt az érzést csak táplálják a bátyjával folytatott gyakori telefonbeszélgetések. Néha Regensburgból Rómába szállíttatja kedvenc kocsonyáját, karácsonykor pedig müncheni mézeskalácsokkal lepik meg. És a bajor gulyás! Ez aztán az eledel! Ha valaki kedveskedni akar neki, az biztos gulyást és bajor gombócot tálal a pápának, végül almás rétessel kínálja. Állítólag szereti a bajor sört is, más források szerint nem ihatja, mert allergiás az alkoholra. Vigyáznia kell magára. Bátyja nagyon félti, emlékszem, amikor öccsét megválasztották, Georgot szinte sokkolta a hír, persze örült is és megilletődött, de nem győzte ismételni, hogy a pápaság óriási teher, és öccse egészsége megromlott. Az biztos, hogy Benedek nem egy Herkules-típus, sok baj, betegség gyötörte, gyengítette, no meg elég idős is, április 16-án lesz 81 éves. Két agyvérzést élt túl, az egyik, amely 1991-ben érte, a szemét károsította. Alig épült fel valamelyest, elesett a fürdőszobában, és komoly fejsérülést szenvedett.

Tudták-e, hogy a pápa tíz nyelven beszél? Egyebek között olaszul, franciául, spanyolul, ógörögül pedig verseket ír. Peter Freiwang korábbi bajtársa háborús visszaemlékezéseiben említi Joseph Ratzingert, aki már akkor kitűnt a többiek közül. „Amíg mi hangoskodtunk, addig ő verseket írt görögül, s csak később tudtam meg, hogy ezek gunyoros költemények voltak, amelyekben a feletteseit nevette ki.”

XVI. Benedek nagy tudású ember, legjobban azonban – legalábbis Seewald szerint – prédikálni tud. Nem csak a teológiai irodalmat ismeri. Filozófiai műveket, szépirodalmat olvas, pl. Kaffkát, Hessét és Blochot. A Biblia mellett pedig Szent Ágoston Vallomásait forgatja a leggyakrabban. Nem szeret dicsérni valakit, de kedves, türelmes ember, inkább visszahúzódó, akinek nagyon nehezére esik személyi kérdésekben döntéseket hozni. De mégis milyen? Komoly, sőt komor? Vagy lehet vele nevetgélni is?

„Nem vagyok olyan ember, akinek állandóan viccek jutnak az eszébe – vallotta. – Ám észre kell venni, fel kell fedezni az élet vidám oldalát, ez fontos számomra, s úgy gondolom, tisztségem miatt szükségszerű is. Nem kell mindent túl komolyan venni. Egy író egyszer azt mondta: az angyalok azért tudnak repülni, mert könnyen veszik a dolgokat. És mi is lebeghetnénk egy kicsit, ha nem látnánk mindent olyan súlyosnak.”

Egy aranyos, vidám sztorit mindenképp el kell mesélni: korábban, amikor Joseph Ratzinger még a hittani kongregáció vezetője volt, minden reggel körbejárta a Szent Péter teret, s finom falatokkal – no jó, csak ételmaradékokkal – kedveskedett a vatikáni macskáknak. Bennfentesek úgy tudják, hogy még beszélgetett is velük, németül, pontosabban bajorul. Saját macskája azonban nincs – árulta el a házvezetőnője –, „hacsak nem számít az a pár porcelánmacska a lakosztályában”. Minden más macskás történet legenda vagy mese csupán.

Bár Benedek távolról sem olyan nagy utazó, mint elődje volt, szívesen kiruccan otthonról. A legnagyobb örömet egy-egy helikopterkirándulás jelenti számára. Közel az égiekhez – ezt akkor valószínűleg lélekben és testben egyaránt átérzi. Újra és újra boldogsággal tölti el őt egy ilyen út, amikor a magasból nézhet le a világra.