Saját örökzöld szerzeményeit játszotta, énekelt és vicceket mesélt. A szó szoros értelmében élt a színpadon, és szemmel láthatóan élvezte, amit csinál. Nem az óráját leste, hogy mikor jár le a szerződésben vállalt fellépési ideje. Somló Tamás igazi profi.
Most jó kondiban vagyok
„Most nagyon jó kondiban vagyok – mondja a 60 éves, 4 gyerekes zenész. – Ezt annak köszönhetem, hogy az egyik kereskedelmi tévé táncversenyére, hatalmas erőt sikerült magamban elraktároznom. Akkoriban 15 kilóval lettem könnyebb, bár sajnos ezek a »véletlenül« leadott kilók, lassan, de biztosan ismét megtalálnak. Ami pedig a zenélést illeti – folytatja Somló a rutint és a gyakorlást firtató kérdésre –, én a mai napig mindennap játszom otthon, de saját magamnak. Ezt nem nevezném gyakorlásnak. Azért maradtam meg az LGT felbomlása után is zenésznek, mert imádom a zenét, imádom a hangszereimet és imádom a színpadot. Talán meglepő, amit mondok: ha egy-egy fellépésemért nem kapnék pénzt, akkor ingyen is fellépnék, és elmennék dolgozni, pénzt keresni. Erre most meg is lenne az alkalmam, mivel lassan öt éve, hogy elvégeztem a jogi egyetemet, és ügyvédként tudnék ténykedni. Ebben a szakmámban, a zenei elfoglaltságom miatt még úgysem tudtam dolgozni. De, hogy szinten tartsam magam, rengeteg jogi könyvet olvasok. Itt sem gyakorlok, hanem szórakozásból, kedvtelésből teszem azt, amit szeretek. Olvasok.”
Somló Tamás szívesen emlékezik vissza az említett táncversenyre is. Amikor a kereskedelmi televízió ezzel az ötlettel állt elé, először azt hitte, hogy viccelnek. Lényegében csak akkor hitte el az egészet, amikor aláírták a szerződést.
„A partnerem, Südi Iringó a sok gyakorlással, szinte táncművészt faragott belőlem. Tudtam táncolni, de ennyire nem. Iringóval továbbra is szinte napi kapcsolatban vagyunk, és ha tudom, elviszem magammal a fellépéseimre, természetesen táncolni. Nagyon sokszor én is táncolok, énekelek és zenélek is.
Ma már az a kérdés sem számít kényesnek, hogy az LGT annak idején tulajdonképpen miért is bomlott fel. – Személyes problémáim voltak Presser Gáborral – emlékezik vissza Somló. – Beleuntam abba, hogy állandóan dirigált, irányított és uralkodott a csapat tagjai felet. Én örök életemben szókimondó ember voltam, az egyik próba után leültünk beszélgetni, és nyíltan megmondtam neki, mi nem tetszik. Presser mégsem próbált változatni, vagy esetleg kompromisszumot kötni velem (velünk), mert aztán mindenki mellém állt. Egyszerűen közölte: ha nem tetszik, befejezzük. Nem tetszett… Sajnos, a mai napig is elég sok pénzzel tartozik a lemezkiadások jogdíjaiból, amit csak nekem, mint »lázadónak« nem adott meg. Ha már Pressernél tartunk, az Új Szó olvasóinak elmondom – mert máshol erről még nem beszéltem –, az első házasságom miatta ment tönkre, mert elcsábította a feleségemet és válás lett a dolog vége. A további válásaimról azonban nem tehet, nem miatta tartok az ötödik feleségemnél és a negyedik gyermekemnél, aki augusztusban lesz hétéves. A nagyobbik fiam pedig Lengyelországban él.”
Aránylag régen, 2004-ben jelent meg a népszerű zenész legutóbbi CD-je, Best Of Somló Tamás címmel.
„Tervek, elképzelések, félkész nóták vannak. Nagyon szeretném, ha ebben az évben esetleg ismét sikerülne kiadni valamit. Szponzor nélkül, sajnos, nem éri meg a CD-kiadást forszírozni. Annyit nem lehet úgysem eladni, hogy némi kis nyeresége legyen az embernek belőle. A CD-k, nálunk nagyon drágák. Három és ötezer forint körüli áron vannak. A piac pedig ennek megfelelően, inkább a »kalózkodásra«, azaz az illegális másolásra van berendezkedve.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.