„Mintha még pihenés közben is sietnék”

Tulajdonképpen egyetlen bálba se kaptam meghívót vendégként, mind a haton műsorvezető voltam.

Mindegy, hogy egy hölgy vendégként megy bálba vagy a munkája szólítja oda, azért illik az alkalomnak megfelelően megjelennie. S lehetőleg minden rendezvényre új ruhát varratni.

Kölcsönzőből veszem a ruháimat. Szerintem anyagilag túl nagy luxus lenne, értelmetlen és fölösleges minden alkalomra új ruhát venni vagy varratni. Egyetlen estélyi ruhám sincs.

Hogy fér bele ennyi minden a programjába?

Nem csinálok olyan sok mindent.

Vezette a SuperStart, a bálokat, a csehek és a szlovákok televíziós vetélkedőjét, reklámokban szerepel, állandó otthona az egyik hazai kereskedelmi rádió. Emellett könyvet is kiadott.

De ezt nem nekem kellett írnom, a rádiós munka közben kollégámmal, Sajfával elraktuk azokat az anyagokat, amelyeket készítettünk, s ezekből szedtük össze az úgynevezett aranyköpéseket. Azt hiszem, jól sikerült a válogatás, nagy keletje volt a kiadványnak.

Azért csak össze kell gyűjteni az anyagot.

Igen, de ez nem volt annyira időigényes. A kiadást pedig édesapám intézte a saját kiadójában.

Édesapja, Jozef Banáš, aki író és parlamenti képviselő is volt, a fő tanácsadója?

Édesapámmal nagyon jó a kapcsolatunk, de a legtöbb témát édesanyámmal beszélem meg. Az az érzésem, hogy a papámnak sok dologban más a véleménye.

Volt kitől örökölnie. Az édesapjától az írói vénát, talán a beszélőkéjét, a magabiztosságát. A képzőművész mamától mi maradt a lányára?

Úgy tűnik, édesanyámtól örököltem a képzőművészi hajlamot, egész tűrhetően rajzolok. Illetve rajzoltam, néhány képet is festettem, de mostanság nincs erre időm. Épp nemrég jutott eszembe, hogy megint elkezdhetném. Az apai örökségem a belső nyugtalanság, pozitív értelemben, folyton el kell foglalnom magam, valami mindig hajt, hogy tanuljak. Bevallom, sokszor nem is azért, mert érdekel, inkább attól való félelmemben, hogy elfecsérelem az időmet. Rengeteg alapvető dolgot nem tudok még.

Ez így természetes, minél többet tud az ember, annál jobban tudatosítja, mennyi mindenről maradt le.

Egész egyszerű dolgokra utaltam, mindig találok valamit, amiről fogalmam se volt, vagy amit elfelejtettem, de ez talán azért van, mert általában ugyanazok a területek érdekelnek – kulturális és humán jellegűek, a politikához és a földrajzhoz egyáltalán nem értek. Akkor vagyok elégedett, ha sok bejegyzés van a naptáramban. Még mindig nem tanultam meg pihenni, a kikapcsolódást is előre eltervezem és beosztom – fél órára, háromnegyed órára, amennyi időm épp van. Ha szaunába megyek vagy tornázni, mindig előre betáplálom magam, erre van egy órám, arra egy következő. Mintha még pihenés közben is sietnék.

Ez kétélű fegyver. Vétek lenne nem kihasználni, mert sok mindenről lemaradna. Van viszont egy határ, amely után már veszélyes is lehet. Amikor az ember csak megy, megy...

Szeretek pihenni, imádok szaunázni, szívesen járok tornázni. A konditeremben ugyan nem pihenek, de utána frissnek érzem magam. Szeretek aludni vagy csak úgy heverészni az ágyban, közben olvasgatok, ha leülök a zongorához, nagyon jól kitisztul a fejem. De legjobban akkor, ha elmegyek sétálni, szívok egy kis friss levegőt – erre viszont kevés időm marad. Rendszeresen járok edzőterembe, a munkám miatt is ügyelek az alakomra. Sokan azt hiszik, hogy vékony vagyok, nincs gondom az alakommal, holott azért olyan, amilyen, mert tornázom.

A szavaiból az érződik, hogy határozott, megfontolt, tudja, mit akar.

Nem vagyok megfontolt. Tipikus Mérleg vagyok: az az érzésem, a határozatlanságtól néha már annyira fáradt vagyok, hogy azokban a kérdésekben, amelyek kevésbé fontosak, azonnal döntök. Étteremben két másodperc alatt választok az étlapról, egy perc alatt döntöm el, mit veszek magamra – banális dolgokban nem spekulálok. De a komolyabb döntéseket mindig alaposan megfontolom.

Ettől a kettősségtől nehezen szabadulnak a Mérleg jegyében születettek. Viszont igazságosak és nagyon érzékenyek. Milyen Adela Banášová a saját szemével?

Szerintem jó alapokat kaptam, s ezeket igyekszem kamatoztatni. Tudom, sok hibám van, s bármennyire sajnálom, igen lassan tudok megszabadulni tőlük. Lépten-nyomon elkövetem ugyanazokat a ballépéseket. S ettől néha megijedek.

Mindenkinek vannak hibái. Ha mindannyian tökéletesek lennénk, egyhangú lenne a világ.

Hát igen, de azért én lehetnék tökéletesebb. Nem érdekel, mások milyenek, én tudom, hogy ebben vagy abban jobb szeretnék lenni. Néha olyan butaságokat követek el az emberekkel való kommunikációban – nem vagyok elég tapintatos –, hogy szégyellem magam. Utólag tudatosítom, hogy nagyvonalúbban kellett volna reagálnom.

Ez jellemző az impulzív egyénekre.

Valószínűleg.

Sokoldalú – otthonosan mozog a művészetek világában, zongorázik, fest –, mégsem elégedett magával.

Az, hogy festek, enyhe túlzás, három-négy, mondjuk öt képet festettem. Inkább fogyasztója és csodálója vagyok a képzőművészetnek. Nincs szigorúan behatárolt érdeklődési köröm, ez is, az is tetszik egy-egy stíluson belül, de magam nem nagyon vásárolok képeket.

Édesanyjától azért csak kapott?

Tőle van otthon egy kisplasztikám, néhány képem, és van egy, amelyet én festettem gyerekkoromban. A lakásomban a grafikák dominálnak, ezeket általában ajándékba kaptam. Nem szeretem az absztrakt dolgokat, nem tudnak megragadni, azokat kedvelem, amelyek gondolatokat fejeznek ki.

Műsorvezetőként bájos, szellemes, néha egy kicsit ironikus, de általában azt az érzést váltja ki a nézőben, hogy nem játssza meg magát, nem próbál más bőrébe bújni. Könnyű természetesnek maradni ebben a szakmában, vagy meg kell küzdeni azért, hogy valaki a saját maga útját járhassa?

Nekem az esne nehezemre, ha másmilyennek kellene lennem. Szerintem az én munkámban – s ez nem csak a kamerák előtt érvényes – az a fontos, hogy mindenki kialakítsa és folyamatosan finomítsa a saját arculatát. Nekem egyszerű a dolgom, mivel az életben ugyanolyan vagyok, mint a kamerák előtt.

Lehet, hogy egyszerű, de az élet sokszor másról szól. Sportolók, művészek akarva-akaratlanul megváltoznak, ha híressé válnak, s nem mindig tudnak bánni a népszerűséggel. Túl komolyan veszik magukat.

Úgy hiszem, hogy én is komolyan veszem magam, sokszor talán túlságosan is. A munkámban viszont lehetnék ambiciózusabb is.

Talán épp azért érdekes, mert nem küzd foggal-körömmel, hogy megkapja ezt vagy azt a műsort.

Ott belül biztosan bántana, ha nem kapnék ajánlatot, de az is dühít, hogy magamtól nem ülök le, és nem találok ki valamit. Párszor próbálkoztam, aztán mindig elvetettem azzal, hogy butaság, nem jó.

Huszonhét éves, van még ideje saját műsort kitalálni. Általában idősebbek vezetik saját talkshow-jukat.

A beszélgetőshow nagyon profanizálódott. Talkshow a Jan Kraus-féle Lazítsunk, de ahhoz, hogy ilyet kitaláljon valaki, Krausnak kell lennie. Teljesen más stílusú Heribanová Őrangyalai vagy a német Stefan Raab humoros műsora. Nem vagyok vele tisztában, nálunk mi érdekelné az embereket.

Tizenhat évesen már dolgozott a tévé reggeli adásában, van elég tapasztalata.

Gyakornokként kerültem a Markízába, s a három év alatt sok mindent megtanultam. Nagyon jó iskola volt.

Mégsem újságírói szakon kötött ki, hanem kulturológiát tanult.

Érettségi után nem tudtam eldönteni, hova is menjek. Egy évet szüneteltem, közben felvettek a Fun Rádióba, persze főiskolára mindenképpen készültem. Iveta Radičová tanácsolta, hogy menjek erre a szakra. Az volt az érzésem, fölösleges újságírói szakra járni ahhoz, hogy interjút készíthessek, fontosabb, hogy jártas legyek abban a témában, amiről beszélgetek.

Gyerekkorának egy részét külföldön töltötte.

Öt évig voltunk az akkori NDK-ban, két évig pedig Bécsben. Édesapám kultúrattaséként dolgozott Kelet-Berlinben a nagykövetségen, Bécsben pedig a bársonyos forradalom után ügyvivőként.

Nővérével együtt ott járt iskolába, nyilván megtanulta a német nyelvet is.

Az NDK-ban óvodába jártam, kétéves voltam, amikor kimentünk. Ott tanultam meg németül. Egy ideig nem voltam hajlandó megszólalni, valószínűleg valami sokkhatás miatt. Amikor oda kerültem, egy szót sem értettem. Aztán elkezdtem gagyogni mindkét nyelven. Ott jártam első osztályba is, de nem német, hanem diplomataiskolában. Bécsben osztrák iskolába adtak a szüleim, azt vallották, kár lenne elszalasztani az alkalmat.

Gondolom, ma is jól beszél németül.

Folyékonyan beszélem a nyelvet. Hét évig éltem német környezetben, később kétnyelvű gimnáziumban érettségiztem, ott minden tantárgyat németül tanultunk. Most is igyekszem, hogy ne essek ki a gyakorlatból, el-eljárok egy ismerősünkkel, aki az osztrák nagykövetségen dolgozik, ebédelni, hogy beszélgethessek, gyakran hallgatok CD-ről német szöveget, és sokat olvasok. A nővérem Münchenben él, az Európai Szabadalmi Hivatalban dolgozik, de kisbabát vár, ezért minden valószínűség szerint hazamegy a férjéhez Prágába.

Rövidesen nagynéni lesz. Örül?

Nem tudom. Annyira új számomra ez az érzés, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Valószínűleg akkor élem át mélyebben, ha megszületik a baba.

Mikor váltak szét az útjaik?

Húszéves koromig voltunk együtt, hét éve költözött el Pozsonyból. Prágába ment férjhez, onnan ment ki Münchenbe dolgozni.

Édesanyjának, amellett, hogy képzőművész, van a pozsonyi Károlyfaluban egy teázója.

Ez a nővérem és a férje ötlete volt, de amikor már alakult, elköltöztek, így maradt anyámra. Kilenc éve nyitotta abban a házban, ahol laknak. Ötven vendég fér el benne, s állandóan telt ház van nála, holott egy félreeső utcában van.

Érdekes, hogy egy képzőművész teázót nyit, nem galériát.

A mamámnak otthon is voltak mindenféle teái és gyógynövényei, ez hozzátartozik az egészséges életmódhoz. A teázóban van kínai, japán, indiai, afrikai teája, de a hely inkább családias, európaias, nem próbálja megidézni az ottani filozófiák világát.

Ön is teaszakértő?

Inkább fogyasztó. Sok teát iszom, gyógyfüvekből, zöld- és gyümölcsteát.

Az ember akarva-akaratlanul sok mindent átvesz a szülőktől.

Nekem gyerekkoromtól természetes volt, hogy könyvek között élek, hogy a szüleim magukkal visznek a színházba, s én ezt nagyon élvezem, máig ez a legjobb szórakozásom, hetente kétszer megnézek egy-egy előadást.

Előfordul, hogy a gyerek megmakacsolja magát, s teljesen másba kezd, mint amire a szülei vezetik.

Nem volt ilyen időszakom, kamaszkorban voltak ugyan túlkapásaim, de a szüleimmel mindig rengeteg időt töltöttem, s megszoktam, hogy ők nemcsak a szüleim, hanem a barátaim is, akikkel mindig jól szórakoztam, nem éreztem a korkülönbséget.

Jó ideje gyakran címlapról köszönt vissza az arca, most az a téma, hogy szakított a barátjával, Tomáš Bezdedával, s új partnere van.

Megtanultam élni azzal, hogy vannak bulvárlapok. Azt mondogatom, hogy egyszer csak megunják, s minél kevesebb okot adok arra, hogy rám figyeljenek, annál hamarabb feladják. Próbálom nem a szívemre venni a dolgokat. Tomášsal abban maradtunk, hogy a lapokban nem feszegetjük kettőnk dolgát. Ezért csak ennyit: továbbra is baráti a viszonyunk.

Névjegy

Adela Banášová

Született: 1980. október 12-én

Születési hely: Pozsony

Csillagjegy: Mérleg

Végzettsége: a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán kulturológiát tanult

Munka, sikerek: A Fun Rádió műsorvezetőjeként vált ismertté, népszerűségét a SuperStar műsorvezetőjeként alapozta meg. Ma állítólag a szlovákiai szórakoztatóipar egyik legjobban fizetett személyisége.