Milyen is az igazi magyar házi kenyér?

Olvasói kérésre írok most, és különösen örülök, hogy a mi jó magyar kenyerünk a téma, hiszen ez jelképezi az életünket. És mert mai fiatalok már nincsenek rászorulva a kenyérsütésre, ezért nem is tudják, milyen az íze az igazi, a kemencében sütött kenyérnek. Édesanyám annak idején hetente készítette, nagy volt a család! Az első kenyér nem volt elég egy nap, de az utolsónak is elfogyott minden morzsája. Volt nagy kemencénk, melyben 8-9 kenyér befért, egyenként úgy ötkilósak. Este édesanyánk behozta a dagasztóteknőt, beleszitálta a kenyérlisztet, 12-13 kilót. A teknő egyik végében csinálta meleg vízzel élesztőből a kovászt. Az előző sütésből eltett egy darabka tésztát, vagy 30-40 dekát, meghempergette lisztben és a lisztes kosárban tartotta. A következő sütéskor már ezzel kelesztett. Langyos vízben megáztatta, s mikor teljesen szétment, a teknő végében egy kenyérre való lisztben megkeverte. A tetejét belisztezte, és betakargatta, hogy jó melegen legyen. Ezt már késő este csinálta. Reggel korán kelt, sót tett a tésztába és meleg vízzel az egészet megdagasztotta. Addig kellett dagasztani, míg a tészta a kéztől és a teknő falától teljesen elvált. Meglisztezte, jól betakarta, aztán begyújtott a kemencében. Közben a tészta kelt. Akkor szakajtókosarakba kendőket terített, meglisztezte őket, és levájolta a tésztát. Minden kosárba szép gömbölyű részt tett. Megint betakarta és kelesztette. A kemencét fűtötte tovább. Volt egy vastagabb hosszú bot, megkaparta vele a kemence alját, és ha az szikrázott, kezdődhetett a sütés. Először is kikaparta a tüzet, kisöpörte a kemence belsejét egy öreg cirokseprűvel, melyet vízbe mártott, szépen tiszta lett tőle a sütőhely. A megkelt tésztákat lisztezett lapátra tette, vízzel megkente és berakta, bevetette a kemencébe. Mintegy fél óra múlva gyorsan kiszedte őket, megint megmosdatta hideg vízzel, visszarakta és csak másfél óra múlva szedte ki. (Szoktak az égő tűz mellett pár lángost sütni a kenyér tésztájából. Azt amikor kivették, forró zsírral kenték, sós fokhagymát tettek rá, igen finom volt.) Volt, hogy tört főtt krumplit is tettek a tésztába, így még finomabb volt a kenyér. Háború alatt kevés volt a liszt, akkor meg kukoricaliszttel is pótolták. Este a finoman kiszitált kukoricalisztet forró vízzel leforrázták, körülbelül egy negyed részt tettek hozzá, ezt másnap a kenyérhez dagasztották. Ez a kenyér már nem volt olyan finom foszlós. Ha több kukoricalisztet tettek bele, akkor a teteje megrepedezett, és nehéz volt. Sokszor kikönyörögtük gyerekkorunkban a vakarcsot is. Ez abból a tésztából volt, melyet a teknő oldaláról kapartak le. Kis hoszszúkás cipókat csináltak belőle, tetejét bevágták, mint a veknit, és megsózták.

Bizony, abban az időben nem volt a kenyérsütés gyerekjáték. Voltak akik úgy öregedtek meg, hogy sosem tudtak jó kenyeret sütni. A jó kenyér magas és jól átsült. Ami nem ilyen lett, arra hamar rámondták, hogy kéztől keletlen, kemencétől sültelen! Az én édesanyám rengeteg remek kenyeret megsütött a nagy kemencében, én viszont már, mint minden mai háziasszony, a boltban veszem. De a kemence megvan, abban a keresztfiamék sütik a lepényt már ötödik alkalommal a Doborgazi Kemencék Titka elnevezésű, egyre népszerűbb ízfesztiválon, mely ebben az évben is július második szombatján lesz, s melyre szeretettel vár mindenkit, aki nem csak kenyérrel él:

Rózsi néni