Megölték a nagypapát, majd azt mondták, eltűnt

Budapest. Eltűnésnek akarta álcázni nagyapja megölését egy 25 éves ercsi férfi és annak felesége. Az idős embert még június végén olyan súlyosan bántalmazták, hogy az belehalt sérüléseibe, majd a holttestet Nógrád megyébe vitték és felgyújtották – közölte tegnap a rendőrség.

Budapest. Eltűnésnek akarta álcázni nagyapja megölését egy 25 éves ercsi férfi és annak felesége. Az idős embert még június végén olyan súlyosan bántalmazták, hogy az belehalt sérüléseibe, majd a holttestet Nógrád megyébe vitték és felgyújtották – közölte tegnap a rendőrség. A házaspárt először emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, előzetes letartóztatásukról pedig a hét végén döntött a bíróság.

A 75 éves férfi eltűnését közeli hozzátartozója jelentette be. Mivel azonban a férfit jó kedélyű, egészséges, közvetlen embernek ismerték, eltűnésére a nyomozók nem találtak magyarázatot, s arra a vele egy házban élő unokája és annak felesége sem tudott érdemleges okkal szolgálni.

Az eljárás során viszont több olyan körülmény merült fel, amely a házaspárra irányította a rendőrök figyelmét, s ők a folytatólagos kihallgatás során ellentmondásba keveredtek, majd a hét végén beismerték a bűncselekmény elkövetését. A házaspár júniusban agyonverte az idős embert, majd a holttestet egy bánya közelében felgyújtották. A helyszíni szemle során több négyzetméternyi felégett területen csontokat találtak a bűnügyi technikusok. Az azonosításra szakértőt kért fel a rendőrség. Az emberölést haszonszerzés miatt követték el a gyanúsítottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?