Megcsókoltál, vegyél el!

Bizonyára különféleképpen meghatározható a csók. Az egymáshoz közelálló emberek (jó, tudjuk, egyik-másik állatfaj is él vele) csókkal fejezik ki szerelmüket, szeretetüket; azaz a csók a szerelem fizikai kifejezésének eszköze. Ezért aztán, kedves férfiak, ne feledjék, a szerelmesek napján illenék vele megajándékozni minden nőt. Régi szokás szerint a férfiaknak meg kellene csókolniuk azt a nőt, akit szeretnek. Akik nem tudják – bár ebben erősen kételkedünk –, hogyan is kell elcsattantani a csókot, azokkal tudatjuk, hogy történelmi források szerint a csók az ókori Görögországban született. A legendák szerint abban az időben, amikor a harcosok hosszú ideig távol voltak otthonuktól, és asszonyaik, hogy enyhítsék a bús magányt, Dionüszoszhoz fordultak segítségül. A hazatérő férfiak, mivel kíváncsiak voltak, mértéket tartottak-e az asszonyok, minden alkalommal megszagolták szeretett hitvesük vagy kedvesük ajkait. Nagy Konstantin római császár (275–337) már azt írta a csókról, hogy a házastársi előszerződés nemes záloga. Szó szerint: „Megcsókoltál, el kell venned”.

Ükapáink már útmutatót is kaptak csókolózásra. Az első alapelv, hogy a férfiú legyen magasabb, mint a hölgy, akit csókjával óhajt illetni. Az úr vegye gyengéden tenyerébe a hölgy jobb kezét, finoman szorítsa magához. Bal karját emelje föl, és a lány jobb vállát átölelve annak bal válla alá helyezze. Utána ölelje keblére. Ekkor a hölgy hátrahajtja a fejét. Elég, ha a férfi egy csöppet előre hajol, ajkát a lány ajkára nyomja, és kész a csók. „Kiabálni, hangoskodni tilos, hiszen nem tolvajt kergetsz, ne vesd magad vadul a nőre, mint kiéhezett kakas a tyúkra.”