Martinnak egy igazi anyuka törődése hiányzik

Az anyai melegséget én nem tudom megadni neki – mondja a nagyapaA szerző felvételeA faluba érve asszonyok kisebb csoportjába botlunk, éppen egy kerítésnél dolgoznak. Amikor Zágrábi Gábor házáról érdeklődöm, készségesen útbaigazítanak, bár egyikük fanyar mosollyal azt mondja: vigyázzon, az az úr egy józan bolond. Mármint hogy semmi bajuk vele, csak afféle furcsa ember, de az unokáját imádja, becsülettel neveli.

Zágrábi Gábor egy tiszta, rendezett lakásban fogad, az ötvenes-hetvenes évek tipikus bútorai vesznek körül. A folyosón mindenféle műszaki kütyü – ez utóbbi a házigazda hobbijáról árulkodik, lévén profi rádióamatőr. Zágrábi úr egy kávé mellett eleveníti fel unokája, a hatéves Martin történetét, azét a fiúcskáét, akinek egyszerre nagyapja, nevelőszülőként pedig anyja és apja is, ugyanis a srácot hároméves korában az anyja, Zágrábi Gábor saját lánya egyszerűen elhagyta. Azóta a nagypapa neveli Martint, a bíróság törvényesen is az ő gondjaira bízta a gyereket.

Eldobva egy padon

„Jóval azelőtt, hogy hazahoztam volna Martint, közvetlenül a kisfiú születése után is meglátogattam a lányomat Csehországban. Épp arra értem oda, hogy a lakásból kidobták őket. Ezért ő egy barátnőjénél húzta meg magát. Aztán szintén zilált, vándorló életet élt, garázslakásokban, egyebütt, és Martint mindenhová vitte magával. Úgy tudom, a kisgyerek mindenféle népség közt élt, ahová az anyja épp csapódott. Én már a kezdetekkor próbáltam a lányom lelkére beszélni, hazahívtam őt többször is, mondván: a kisfiúnak ez lenne a legjobb. De hasztalan könyörögtem, hallani sem akart arról, hogy Kétyen, falun lakjon. 2003-ban váratlanul felhívott telefonon – akkor Martin hároméves volt –, és egy csehországi város vasútállomására rendelt, mert ha nem megyek rögvest a gyerekért, akkor ő otthagyja a padon, mert nem bír vele... Természetesen azonnal elhoztam a gyereket. A lányom szörnyű életet él, nem lehet a fejével beszélni. Legutóbb azt hallottam a húgától, hogy kiment Németországba, úgymond a placcra... Szerintem maga sem tudja, hogy Martin kitől fogant, de a legborzasztóbb, hogy a fiúnak van egy féltestvére is, egy kislány, akiről nyár óta nem tudok semmit. Bár a lányom volt itthon nyár elején, Martint teljesen idegennek veszi, meg sem érinti, át sem öleli. Amikor itthon járt az aktuális élettársával, egy kétes alakkal, akkor sem akart beszélni a kislányról, az a gyerek se kell neki” – taglalja Zágrábi Gábor.

Miközben döbbenten hallgatjuk a rémtörténetet, Zágrábi úr édesanyja egy kék szemű, ijedt fiúcskát vezet be a szobába, aki rögtön a nagyapához bújik, onnan méreget bennünket rendkívül bizalmatlanul – de ez persze teljesen érthető. (Martin egyébként egy rokonszenves, jópofa kissrác, a látogatás ideje alatt sikerült annyira összeismerkednünk, hogy a Legóból saját maga által épített hajóról és a játékcápáról meséljen, a végén meg is mutatta a kedvenc játékait.)

Szakemberekre lenne szüksége

„Martinnak leginkább egy szerető anyukára volna szüksége, mert én hiába adok meg neki mindent, hiába állok mellette apaként és nagyapaként, az anyai szeretetet, azt a női ölelést, bensőségességet, amelyre a kisgyerekeknek igenis szükségük van, azt én sose fogom tudni megadni neki. Rendes, szolid gyerek, s noha járt ide, a helyi óvodába, most inkább egy évet halasztunk. Ott sem volt vele semmi gond, de ő visszahúzódó típus. Amikor hozzám került, látszott, hogy pici korától kezdve nagy viszontagságokon ment át. Furcsa volt például, ahogy kezdetben evett: úgy habzsolt, hogy közben védte az ételt, ha tele volt a szája, még akkor is teletömte, szerintem olyan körülmények közt volt egy ideig, ahol elvették előle az ennivalót. Rémálmai is voltak, még ma is sokszor nyugtalanul alszik, néha rángatózik, mozgáskoordinációs zavarai vannak, s olykor dadog. Lehet, hogy ilyen korban ez sok gyereknél előfordul, ám én aggódom érte. Jó lenne, ha találnék olyan, magyarul is beszélő, képzett gyermekpszichológust és logopédust, aki segítene, mert a hivatalokkal itt, a Lévai járásban nem sokra mentem. Igaz, nem is nagyon tudom, kihez fordulhatnék” – folytatta Zágrábi úr. Mint elmondta, Martint sok minden érdekli, rengeteget játszanak és fociznak együtt, kirándulni is elviszi őt, s mindig meglepi egy új játékkal. Zágrábi úr azt a kevéske pénzt, amit nevelőszülőként Martinért kap, a gyereknek teszi félre, egy külön számlára, hogy a kisfiú jövőjét valamelyest biztosítsa.

„A munkanélküli segélyemből nevelem a fiút, az ő pénzét neki tartalékolom, s ahhoz csak az ő érdekében, s komoly ügyben nyúlnék hozzá, ha ne adj isten megszorulnék. Attól is félek, hogy csökkenteni fogják a támogatást” – mondja a házigazda, aki nemigen tud munkát vállalni, mert az idős, beteg édesanyjára nem bízhatja Martint, márpedig a kisfiúnak a papán és a dédin kívül az égvilágon senkije sincs.

Szia, bácsi!

Amíg Zágrábi úr a kisfiú sorsáról beszél, Martint figyeljük, ahogy a Legóból újabb csodákat épít, belefeledkezik a játékba. A nagypapa mostanában írni-olvasni tanítja őt, de ez még nem megy simán, a kisfiút még nem érdekli. Amikor azt firtattuk, hogy Martinnak talán jót tenne a közösség, az, hogy a kortársai közt is lehessen, a többi helyi kisgyerekkel is játszhasson, Zágrábi úr így válaszolt: ő ezt egyáltalán nem akadályozza, s volt erre is példa, de Martin igazán otthon érzi magát jól, nem keresi sűrűn a többi gyerek társaságát. Persze ő is szeretné, ha Martin iskolába menne jövőre. Ám hangsúlyozza: jelenleg semmi sem fontosabb, mint az, hogy anyukát találjon neki, aki neki is megértő társa lenne. S olyan szakembereket, akik segíteni tudnak a kisgyerek nevelésében.

Búcsúzunk, Martin a kezemet fogja, pici markában ott szorongatja a játékcápát, amit a Lego hajó fogott ki a tengerből. Szia, bácsi! – integet utánunk, s nekem elszorul a torkom, furcsa, keserűen fojtó szégyent érzek, kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget.

S ez az érzés a buszmegállóban sem szűnik meg, ahol két hölgytől az üggyel kapcsolatban annyit tudok meg, hogy Martin egy rendes kisgyerek, a nagyapa rendes szülő, ám a faluban sokan nem értik, miért vette őt ki az óvodából, ahol szintén nem volt gond a kisfiúval. Zágrábit csodabogárnak tartják, s van, aki szerint évtizedekkel ezelőtt ő maga űzte el a feleségét.

Két dolog biztos: Zágrábi Gábor jót akar az unokájának, ezért kereste meg lapunkat is. Martinnak pedig még több szeretetre van szüksége. És igazi gyermekkorra. Mint minden kisgyereknek.