Nem áprilisi tréfának szánta az ifjúsági és rejtvénymagazin a Zakó nélkül című vadonatúj rovatát. Iskolaigazgatókat faggatnak olyan kérdésekről, hogy dohányzott-e a gimiben, melyik lányba volt szerelmes az osztályban, illetve hosszú volt-e a haja.
Már kapható az áprilisi IfiGéniusz!
Csábító színekkel várja a lányokat a DivatVilág, a Kenceficében nyerhetnek is, és áprilisban szélesre tárja kapuit a magazin új rovata, az Ifi-Butik, melynek kirakatából minden számban értékes ruhákat vihet el az olvasó. A fiúkat a Suzuki GS-500-as tesztje várja, aztán a Mobiltérben a Nokia 7200-ast szedtük darabjaira, az Olalá! című rovatban pedig arról írunk, hogy a lányok is szeretik a kalandot, csak nem úgy élik azt meg, mint a srácok. Akinek mindez nem elég, keresse a magazin Akció indul! című új rovatát, melyben a hónap legfontosabb bulijait találja majd az olvasó ezután, a Faliújság ezúttal is Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia legfrisebb ifjúsági híreit ontja, megint van ART-FAL, rajta kezdő író-, költőpalánták alkotásaival, jegyzet az utcazenészekről, az Angliában munkát vállaló görög romákról, az Anyacsavar című show-ról.
Megaankét is vár az április IfiGéniusz olvasóira, melynek nyertesét tetőtől-talpig felöltözteti a magazin, de nyerhető kétszemélyes gyertyafényes vacsora és utazás is. Poszteren a Shannon.hu együttes. A Pop 10 című zenei mellékletben: Robbie Williams, Gwen Stefani, P!nk, Varga Zsuzsa, Unique, Király Linda. A Géniusz mellékletben: 10 rejtvény, horoszkóp, Csillagpor, meg amit akartok! (bárány)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.