ĺZLIK – NEM ĺZLIK

Vannak emlékezetes evészetek, ételek. Nagyon-nagyon jók, és borzalmasan rosszak. Rovatunkban ismert személyiségeket kérdezünk arról, mely ízekre emlékeznek a legszívesebben, s mi az, amit nagyon gyorsan elfelejtenének..., ha tudnák.

Peter Dvorský operaénekes

Diákkoromban voltam először Olaszországban, friss házasként. A gyönyörű Capri szigetén ültünk egy kis kerti étteremben, alattunk hatalmas mélységben morajlott a tenger, felettünk a kék ég, a buja májusi mediterrán növényzet, a vendéglátóm unszolására rázendítettem a kedvenc olasz dalokra, mint az Ó, sole mio és hasonlók. A tulaj az éneklésre Signor oggi omaggo, grande tenore! – mindent ingyen fogyasztanak, az én vendégeim – kiáltással szaladt ki. A feleségem ekkor még nem ismerte a tengeri herkentyűket, mert abban az időben nem voltak népszerűek nálunk. Kért, hogy válasszak neki valamit az étlapról, „csak ne herkentyűt”, mondta. Mondom, jó, majd valami zöldséget választok, aztán tengeri koktélt kértem a számára, panírozva. Elkezdte enni, nem lehetett látni, mi van a tésztában, mondta, hogy kissé furcsa zöldség. Hát, ahogyan ette, egyszer csak az egyik kevésbé panírozott darabból kilátszottak a szemek és a tapogatók. Ledobta az evőeszközt, rácsapott az asztalra és felugrott, hogy becsaptam, mit rendeltem neki. Néhány napot truccolt, én másnap direkt valami hasonló különlegességet rendeltem, ő pedig valamilyen húst, s csúnyán nézett rám, hogyan tudom ezt enni. De néhány nap múlva vett a tányéromból egy darabot, s annyira rájött az ízére, hogy azóta bárhol járunk, tengeri élőlényeket választ az étlapról.

Később kínai étteremben ettem grillezett, speciálisan elkészített kígyót. A legfurcsábbnak tűnt, a ma már nálunk is ismert, de azelőtt újdonságnak számító, szusi, a nyers hal. De ami talán még ma is valóban ismeretlen nálunk, az a spanyol tengerparton fogyasztott perszebasz. Pici tengeri élőlény, úgy néz ki, mint a vaddisznócskaláb. A tengeri csigához hasonlíthatnám, nagyon ritka és értékes, mert a tenger legmélyéről vadásszák. Sziklákra tapadva él a mély vízben. Nyers állapotban, kézzel ettem és kötényben, mert nagyon spriccel. Azt hiszem, ez volt életem legjobb étele!

Már gyermekkoromban, kezdő énekesként és ínyencként sok versenyre jártam. Tízévesen a besztercebányai J.G. Tajovský Színházban nyertem meg egyet, a szüleim nagyon büszkék voltak rám, s a verseny után elvittek egy étterembe. Kedvencem volt a rántott hús, melyet otthon csak sniclának hívtunk. Az étlapot ezért talán felületesen olvastam el, nagyon éhes és türelmetlen voltam, s ráböktem a rezeňre, de amikor kihozták a tésztát, kiderült, hogy a rezancera (= tészta) mutattam. Legörbült szájjal néztem a tányéromra, majdnem sírva fakadtam. De a szüleim természetesen nem hagyták annyiban, s megkaptam a húst is, mindenesetre, ez volt a legkellemetlenebb élményem étkezéssel kapcsolatban. (malév)