A leggyakoribb arckifejezéseink nyomot hagynak arcunkon, és igen sokat elárulnak rólunk.
Leolvasható az arcunkról a sorsunk
Ráncok
Az apró és vékony ráncok a szemhéj alatt nagy szexuális étvágyról tanúskodnak. Akinek ilyen ráncai vannak, mindig készen áll a szexre. Nála semmi sem tilos, mindent ki akar próbálni. ĺgy ha eddig erre nem figyeltél, akkor most itt az ideje. A finom kis ráncok az orrtő mellett sokszor dohányos évekről árulkodnak, de emellett még arra is utal, hogy az illető szinte állandóan a szexre gondol.
Szemöldök
A kicsi és ritka szemöldökű emberek spirituális lények, és egyáltalán nem érdekli őket a szex. Ennek az ellentéte, vagyis a dús és bozontos szemöldök a szexuálisan túlfűtött, az új tapasztalatok befogadására nyitott ember éke.
Szemek
Fakó szemek: a gyors kielégülést keresi, állandóan új célpontok után kutat. A szerelem nem túl fontos a számára. A sötét szemű emberek nagyon szenvedélyesek, és roppant tudatosak. Egy igazi dinamit az ágyban, de fontos számára a változatosság, így csak akkor tudod megtartani, ha intenzív és változatos a szexuális életetek.
Orr
Az örök álmodozónak vékony az orra. Az ilyen emberek nagyon romantikusak, a szexben a hagyományos pózokat szeretik. De megbízható társ, nem fog elkalandozni mellőled, ha egyszer megfogtad. Akiknek gömbölyödik az orra, azok nemcsak szeretik a szexet, de nincs az a mennyiség, amivel kielégíthetnéd őket. És minél érdekesebb és változatosabb, annál jobb.
Ajkak
Minél nagyobb, annál jobb. A nagy és széles szájú szerető önzetlen, és szereti kiélvezni a szexet (a duzzadt, vastag ajkú férfiak a legjobb szeretők). Ha a férfinak vastag az alsó ajka, az kész főnyeremény, mert fantasztikus az ágyban, viszont meglehetősen csapodár természet. Nagyon ambiciózusak, és szeretnek uralkodni az ágyban is. A kicsi és vékony ajkú embereknek nagy a képzelőerejük, ezért nagyon ötletesek is, de ezzel vége is a dicsérő szavaknak. Kevés emberhez lojálisak, nem nagyon ragaszkodnak senkihez, és gyorsan eljutnak az orgazmusig. (netbulvár)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.