Laktató és éltető és hűsítő nyári saláták

AZ ĺZVILÁG KONYHÁJA
Akárhogy is, futó zápor ide, kisebb lehűlés oda, végérvényesen beköszöntött a nyár, s a kánikulai melegben bizony nem tesznek jót a nehéz, fűszeres ételek. Meg a háziasszonynak sem tesz jót a konyhában ácsorgás, főleg nem a forró sparhelt mellett.

AZ ĺZVILÁG KONYHÁJA

Akárhogy is, futó zápor ide, kisebb lehűlés oda, végérvényesen beköszöntött a nyár, s a kánikulai melegben bizony nem tesznek jót a nehéz, fűszeres ételek. Meg a háziasszonynak sem tesz jót a konyhában ácsorgás, főleg nem a forró sparhelt mellett. Persze, enni azért nagy melegben is kell, de hogy mit, ehhez ad ötletet az ĺzvilág gazdasszonya, Mocsonokyné Vass Laura. Erre a hétre két kiadós salátát készített. Az egyiket, a hűsítőt fogyaszthatja az egész család, a másikat, no, a másikat inkább csak a fanyűvő férfiaknak ajánljuk, mert amellett, hogy jóllakat, ugyancsak tüzesít, tettre sarkall. (gy)

GÖRÖG SALÁTA

A sajtot kockákra, az uborkát ujjnyi vastagságú, kb. 2-3 cm-es darabokra vágom (a héját rajta hagyom), a paradicsomot és a paprikát felkockázom, a hagymát szeletelem.

A zöldségeket és a sajtot egy nagy üvegtálba teszem, meglocsolom olívaolajjal és megszórom olajbogyóval.

Hozzávalók: 20 dkg feta sajt, olívaolaj, olajbogyó, 1 kígyóuborka, 3 paradicsom, 1 piros (kaliforniai) paprika, 1 nagy fej lilahagyma.

Azonnal lehet fogyasztani. Nem kell sózni, mert a sajttól elég sós lesz a saláta!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?